Robert Downey Jr. is Holmes lesz

Nemcsak Sacha Baron Cohen és Will Ferrell főszereplésével készül Sherlock Holmes-film: A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső rendezője, Guy Ritchie is elkészíti a maga verzióját – méghozzá A Vasember sztárjával, Robert Downey Jr-ral a főszerepben.
A The Hollywood Reporter beszámolója szerint Downey Jr-t feleségén, Susan Downey keresztül vonták be a projektbe, aki a készülő film egyik producere. A műnek azonban elég erős lesz a konkurenciája, hiszen nemrég jelentette be a Columbia Pictures, hogy vígjátékot készülnek forgatni Sherlock Holmes kalandjai alapján Sacha Baron Cohennel a főszerepben. 
 
A tervek szerint Ritchie verziója nem lesz annyira régimódi, mint a korábbi filmes feldolgozások, és sokkal akciódúsabbnak ígérkezik. Robert Downey Jr. pedig akkor kezdett érdeklődni a főszerep iránt, amikor meglátogatta a Warnernél Joel Silver producert, akinek irodájában kezébe került a Holmes-forgatókönyv. 
 
A mű ötletét a filmeseknek egyébként egy hamarosan megjelenő képregény adta, melyben Sir Arthur Conan Doyle klasszikus detektívfiguráját sokkal vakmerőbbnek, kalandjait jóval pörgősebben ábrázolják. 
 
A film jelenleg Sherlock Holmes munkacím alatt fut, és idén ősszel kezdik el forgatni. Bemutatását 2009. októberére tervezi a Warner Bros. Várhatóan ugyanebben az évben mutatják be a Columbia Pictures Holmes-filmjét is, melyben Sacha Baron Cohenen kívül Will Ferrell is felbukkan majd (előbbi magát Holmest, utóbbi segítőjét, Dr. Watsont hozza). A rendező személye ennél a projektnél még nem ismert. 
bbc.co.uk
2008.07.10
|


Film premierek

Világpolgárok

olasz vígjáték, 92 perc, 2019

Talpig fegyverben

angol-német-új-zélandi akcióvígjáték, 95 perc, 2019

Mint egy főnök

amerikai vígjáték, 83 perc, 2020

Előre

amerikai animációs film, 114 perc, 2020
Filmek a TV-ben
H
1
K
2
Sze
3
Cs
4
P
5
18:10
Kölcsöncsalád visszajár
amerikai vígjáték, 2005
18:20
Hajrá csajok 4.
amerikai vígjáték, 2007
18:30
Horrorra akadva
amerikai vígjáték, 2000
18:40
Pókember 2.
amerikai akciófilm, 2004
18:40
Aratók
dél-afrikai film, 2018
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.