X-akták – Hinni akarok

Kedvenc szívszélhűdés-kiváltónk, az X-akták készítői mindig is nagyon okosan oldották meg az ijesztegetés és költséghatékonyság kérdését, vagyis apró nüanszokkal, ügyes kameramozgással és persze remek zenével hozták mindenkire a frászt mutatós trükkök vagy véres trancsírozások és látványos üldözések helyett, mert attól féltünk, amit nem láttunk.
 
Az X-aktáktól akkor is be lehetett tojni, ha csak egy sötét sarkot mutattak egy fél pár standpapuccsal és egy tükörtojással, és ezt a jó szokását a szériából készült második film is megtartotta, még akkor is, ha látszik, hogy a pénzzel most nem volt gond. A kamera mögött ismét Chris Carter, a sorozat megteremtője áll, és gondoskodik arról, hogy egy elmosódott árnyéktól is elkezdjük kaparászni a székünk karfáját. 
 
A mindig gyűrött Mulder és a fegyelmezetten szexi Scully útjai ugyan már szétváltak, ám egy különös pap, Joseph atya vízióinak és egy jégbe fagyott lánynak köszönhetően újra egymásra találnak egy jeges hómezőn a messzi északon, jobban is, mint gondolnák, de mindig tudtuk, hogy ez benne van a pakliban. Rajtuk kívül a bájos Amanda Peet, a brit Billy Connelly és a színészi ambíciókat ízlelgető soros rapper, Xzibit jut néha szóhoz, de az igazi főszereplő most is a mindentudó kamera, és az a megtévesztően egyszerű, mégis olyan hátborzongató zene.