Gengszterek fogadója

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (21)
Visszafelé haladva az időben az Oscar-díjas dán filmes, az elsősorban forgatókönyvíróként alkotó Anders Thomas Jensen rendezői életművének újabb szelete tárul fel előttünk: a 2005-ös Ádám almái és a 2003-as Zöld hentesek után itt a 2000-ben készült elsőfilm, a Gengszterek fogadója!
A három film ismeretében Jensenről megállapítható, hogy műveivel a vígjáték műfaját járja körbe: míg az Ádám almái meghökkentő, bizarr poénokkal operál, addig a Zöld hentesek színtiszta fekete komédia, a Gengszterek fogadója pedig olyan akcióvígjáték/krimikomédia, amilyet eddig főleg bizonyos angolszász rendezőktől láthattunk. A fekete humor azért itt is felbukkan, ahogy megkapjuk az alkotótól már szinte elvárt fura figurákat is. Ez utóbbiak ezúttal piti gengszterek (szám szerint négyen), akik a főnők pénzének lenyúlása után a vidéki Dániában, egy erdő mélyén bujkálnak, hogy aztán valami egészen hétköznapi elfoglaltságot találjanak maguknak. 
 
A lendületes kezdet után a film a cselekmény fordulatának megfelelően szelídebb, érzelmesebb lesz - a négy kemény főhőst például a sanyarú gyermekkort ábrázoló flashbackekkel hozzák közelebb a nézőhöz, így megfejthetjük még a kvázi pszichopata figura személyiségét is. 
 
És az is határozottan jót tesz a műnek, hogy felvonulnak benne a kortárs dán film sztárjai Ulrich Thomsentől kezdve Mads Mikkelsenen át Nikolaj Lie Kaasig. A forgalmazónak pedig azt üzenjük, hogy az eddigi tendenciát követve alig várjuk a rendező korai rövidfilmjeit - köztük pl. az Oscar-díjas Valgaftent. 
 
fürkész
2008.10.08
|
Blinkende lygter
dán-svéd akcióvígjáték, 109 perc, 2000
Négy piti koppenhágai gengszter lenyúlja a maffiafőnököt egy nagy tételre. Akcióvígjáték az Ádám almái rendezőjétől.
Forgalmazza: Másképp Alapítvány
Bemutató: 2008. október 23.
(8 kép)


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Játék
November 3. és 5. között az Európai Parlament idén is az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatja be az Lux-díjra jelölt, döntős filmeket.
Legnépszerűbb
Copyright © 2023 Minnetonka Lapkiadó Kft.