Transformers 3.: máris megvan a bemutató dátuma

Még be sem mutatták a különböző járművekké (és vissza) alakuló robotokról szóló második részt, máris nyilvánosságra hozták, mikor mutatják be a sikerfilmszéria harmadik darabját.
A Transformers 3-at a gyártó stúdió, a Paramount legújabb közlése szerint 2011. július 1-jén mutatják majd be. Addig azonban még itt van a második rész is, amit június 24-től nézhetünk meg a magyar mozikban. 
 
A Transformers: A bukottak bosszúja címre hallgató folytatás a nyár egyik legjobban várt kasszasikere. Az első film is szépen teljesített a mozipénztáraknál, hiszen világszerte 708,2 millió dolláros jegybevételt termelt, ezzel pedig 2007 egyik legmagasabb bevételt elérő filmje lett. 
 
Shia LaBeouf pedig a második részben – ahogy várhatóan a harmadikban is – ismét eljátssza a Sam Witwicky nevű tinédzser szerepét, aki az alakváltó robotok két fajtája, az autobotok és az álcák között dúló háború közepébe csöppen. 
 
A film sztorija egyébként az 1984-ben piacra dobott népszerű játékfigurákon, majd az azok felhasználásával készült képregény- és rajzfilmsorozaton alapul. Nemrégiben Michael Bay rendező árult már el részleteket a közelgő folytatásokról. Annyi biztos, hogy a második részben a korábban legyőzött gonosz robotok visszavágnak, a harmadik részben pedig lezárul a nagy robotháború... 
 
 
bbc.co.uk
2009.03.17
|


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Játék
Molnár Ferenc Caramel 2005-ben, a Megasztár 2. szériájának győzteseként került a zenei köztudatba. 10 év elteltével sikere töretlen, a zenei és közélet kiemelt szereplője.
Legnépszerűbb
Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.