Kedvenc helyek

Yeah Yeah Yeahs: It’s Blitz!

est.hu:
9/10
|
olvasói
8/10 (32)
(Interscope / Universal)

A sikongató énekstílusáról és divatot diktáló megjelenéséről ismert Karen O vezette Yeah Yeah Yeahs úgy vált a 2000-es évek fontos zenekarává, hogy eddig adós maradt az igazán kiemelkedő, végig egységesen magas színvonalú albumokkal. A New York-i trió a 2003-as szexi debütálás, a hevenyészett punkos-táncos Fever To Tell után 2006-ban egy érezhetően útkereső, felemás, részben rockosabb, részben akusztikusabb lemezzel jelentkezett Show Your Bones címmel, most azonban újabb három éves szünetet követően egy meredek stíluskanyarral – a gitárok háttérbe szorításával és a diszkós megoldások előtérbe helyezésével – végképp beérett a zenekar. Az It’s Blitz! a 2009-es év első harmadának egyik legjobb anyaga.
A remek dalokat közepes-átlagos szerzeményekkel váltogató Show Your Bones után a Yeah Yeah Yeahs visszalépett az időben, és az első két albuma közti időszakban, 2004-ben írt, de akkor kiadatlanul maradt szerzeményeit rögzítette – és a 2007 nyarán megjelent ötszámos Is Is EP a trió legegységesebb kiadványa lett, csupa izzó dallal, Karen O újra vibráló előadásával (a zenekar folyamatos fejlődését figyelembe véve talán azt sem túlzás állítani, hogy a végeredmény sokkal hatásosabb lett, mintha keletkezésükkor vették volna fel azokat a dalokat). A punkos gyökerek felé tekintés azonban nem jelentett végleges visszalépést, az EP sokkal inkább a közös fókusz újbóli megtalálását ünnepelte, amit most egy bátor kanyar követ.  
 
Az It’s Blitz! a meglepetés erejével ragadja meg a hallgatót, egyrészt amiatt, hogy első hallásra úgy hat, mintha teljesen nyoma veszett volna a gitároknak (Karen már a debütáló Yeah Yeah Yeahs-album után tervezett egy végül hamvába holt gitármentes szólólemezt, a gitáros Nick Zinner viszont csak nemrégiben fedezte fel a billentyűs hangszereken való komponálás új utakat nyitó lehetőségeit), de főleg diszkós-szintis pophangzása miatt meghökkentő. Ezt a merész és okos továbblépést a szerencsés időzítés is segítette: már egy ideje a levegőben lógott, hogy a néhány éve az underground felől megállíthatatlanul visszatérő diszkóláz végképp elérje a fő áramot, és ez úgy tűnik, 2009-re be is következett. Az viszont csak elsőre hat úgy, mintha nem lenne gitár a It’s Blitz! albumon, valójában bőven van, csak sokkal rétegzettebben épült, torzult be a billentyűsök uralta textúrába. Másképpen úgy is mondhatjuk, hogy Zinner már nemcsak kiváló gitáros, hanem időközben nagyszerű dalszerző-zenésszé érett, aki a hangját végképp megfelelően uraló (így akár a korábbiaknál is váratlanabbul szabadjára engedő) Karen O-val és a bombabiztos alapot jelentő Brian Chase dobossal elkészítette eddigi legjobb lemezét, melyen az összes dal a helyén van – és ami még fontosabb: nagyon jól szól! 
 
A kitűnően működő recept alapja mind a táncos, mind az epikus-lassú dalok esetében ugyanaz. Az előbbieknél (Zero, Heads Will Roll, Dull Life) Karen O magabiztosan, ugyanakkor szenvedélyesen énekel, miközben szintibasszusok, változatos billentyűs hangszínek és ügyesen effektezett gitárok örvénylenek egymásba, míg az utóbbiaknál (Skeletons, Runaway, Little Shadow) az énekesnő előadásmódja még inkább magával ragadó, a gyakran repetitívnek ható billentyűs-vonós kíséret pedig még inkább magába szippantó. A lemez sikerültségét azonban a személyes hangvételükkel együtt is gondolatgazdagabb szövegeken túl az koronázza meg, hogy ezt az alapot mindig változatos elemek díszítik. Ahogy a korábbi albumokon, ezúttal is besegített producerként a TV On The Radio zenei vezére, Dave Sitek (az ő kéznyoma leginkább a Shame And Fortune című dalban érződik), a lemez másik hangzásfelelőse pedig a nyolcvanas évek eleje óta szép hosszú klientúra-listát kiépítő, de az utóbbi években elsősorban Nick Cave mellett dolgozó Nick Launay volt (ő már az Is Is EP-n is feltűnt). Az It’s Blitz!-hez a legnyilvánvalóbb párhuzam – a hasonló énekhang miatt is – persze a diszkós Blondie, elég csak a Zero című beharangozó kislemezslágert vagy a középtempós Soft Shockot meghallgatni, bár az utóbbiban (és a lemez néhány további számában) akadnak New Order-es harmóniák is, a funkos Dragon Queenben pedig még a Tom Tom Club egzotikus világa is felsejlik – de a legszebb dal mind közül az álmodozós hangulatú Hysteric. 
 
Az album limitált dupla kiadásának bónuszlemeze két plusz dal, egy erős (Faces) és egy „nem rossz” darab (Clap Song) mellett akusztikus gitáros, zongorás, vonós kíséretű verzióban is megmutatja a It's Blitz! néhány számát (Soft Shock, Skeletons, Hysteric, Little Shadow), de így lecsupaszítva is nyilvánvaló, milyen remek szerzeményekről van szó.
Dömötör Endre
2009.04.13
|


Játék
A Downton Abbey, ez a világméretű szenzáció ezúttal egy lenyűgöző egész estés film formájában tér vissza, melyben a közkedvelt Crawley-ékra és rettenthetetlen személyzetükre életük legfontosabb pillanata vár.
Szombat délelőtt gyerekprogram a Fűvészkertben! Menjenek a kertészkedni vágyók! @fuveszkert_kerteszet #kerteszkedes #gyerekkertesz #gyerekprogram
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.