Cannes 2009: húsz film versenyben

Quentin Tarantino II. világháborús Becstelen brigantykja és Ang Lee Woodstock-filmje is bekerült azon művek közé, melyek az idei Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíjáért versenghetnek.
A további versenyzők közt Ken Loachot, Pedro Almodóvart és Jane Campiont is ott találjuk. Összesen húsz filmalkotás áll majd versenyben az idén május 13. és 24. között megrendezésre kerülő mustra Arany Pálmájáért. A filmjükkel a versenyszekcióban szereplő rendezők között az egyedüli amerikai Tarantino, aki egyébként 1994-ben a Ponyvaregénnyel már hazavihette a hőn áhított díjat Cannes-ból. 
 
Ken Loach veterán brit filmes pedig már kilencedik alkalommal vesz részt a cannes-i filmversenyen. A 73 éves direktor 2006-ban Felkavar a szél című művével meg is nyerte az Arany Pálmát. A tavalyi évben egy francia film, a hazánkban e héten bemutatott Az osztály lett a győztes. 
 
Az Arany Pálmáért versenyzők között van még egy brit filmes, Andrea Arnold, a Red Road rendezője, de argentin (Gaspar Noé), osztrák (Michael Haneke), dél-koreai (Park Chan-wook), katalán (Isabel Coixet), dán (Lars von Trier), francia (Alain Resnais) és tajvani (Ang Lee) művész is. 
 
Mint arról korábban már beszámoltunk, a fesztivál versenyen kívüli nyitófilmje az Up című animációs mű lesz, de versenyen kívül fogják vetíteni Terry Gilliam The Imaginarium of Doctor Parnassusát is, a filmet, amely Heath Ledger legutolsó, befejezetlen munkája (a művet végül trükkök és más színészek segítségével forgatták le). A versenyfilmek sorsáról egyébként az Isabelle Huppert vezette nemzetközi zsűri fog dönteni. A zárófilm a Coco Chanel and Igor Stravinsky lesz. 
 
 
62. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál – filmek versenyben: 
 
Pedro Almodóvar: Los abrazos rotos 
Andrea Arnold: Fish Tank 
Jacques Audiard: Un prophéte 
Marco Bellocchio: Vincere 
Jane Campion: Bright Star 
Isabel Coixet: Map of the Sounds of Tokyo 
Xavier Giannoli: A l’origine 
Michael Haneke: Das weisse Band 
Ang Lee: Taking Woodstock 
Ken Loach: Looking for Eric 
Lou Ye: Chun feng chen zui de ye wan 
Brillante Mendoza: Kinatay 
Gaspar Noé: Enter the Void 
Park Chan-wook: Bak-jwi 
Alain Resnais: Les herbes folles 
Elia Suleiman: The Time That Remains 
Quentin Tarantino: Becstelen brigantyk 
Johnnie To: Vengeance 
Caj Ming-liang: Visage 
Lars von Trier: Antichrist 
 
 
bbc.co.uk
2009.04.24
|


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Filmek a TV-ben
18:05
A hegy
amerikai film, 2018
18:10
Hová tűntél, Bernadette?
amerikai vígjáték, 2019
18:20
Need for Speed
amerikai-angol-francia akciófilm, 2014
18:30
A rózsák háborúja
amerikai vígjáték, 1989
18:45
Vadon
amerikai film, 2018
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.