A maximalista képtáros - Dusa Gábor

Dusa Gábor, az egyik legjobb hazai tánc- és színházi fotós két évtizede van a pályán. A fényképezőgép viszont már sokkal régebben hozzáragadt.
- Milyen volt az első géped?
 
- Az első gépem egy rollfilmes gép volt, egy 99 forintos, Etüd orosz fényképezőgép. Fotózni mindig is fotóztam, gyerekkorom óta, már az általános iskolai vándortáborba is vittem magammal a fényképezőgépemet: robbantást fényképeztem egy bauxitbányában. Az első, fontos – relatív profi – gépem pedig egy Canon AE-1 Program volt, a nyolcvanas évek végén, ami minőségi ugrást jelentett az előző Zenit után. 

- A tánc- és színházi fotózás előtt jópár műfajba belekóstoltál… 

- Fotóztam én már mindenfélét, dolgoztam a Népszabadság vidéki lapjainak, fényképeztem divatkatalógusokat, sportot, extrém sportot is. A táncfotózás a MU Színházzal kezdődött a kilencvenes évek elején, néptáncos voltam, és a próbáink éppen a Lágymányosi Közösségi Házban voltak: belenéztem az előadásokba, ottragadtam. 

- Évi több mint száz előadást nézel. Látod-e egészben a darabokat, vagy inkább eleve képkockákat látsz belőlük? 

- Néha megtörténhet, hogy még egyszer elmegyek egy előadást megnézni, csak úgy, gép nélkül, de alapvetően a gépen keresztül is látom, ami történik. Nem véletlenül találtuk ki Veszprémben A tánc fesztiválján a fotósok díját, mert sokszor a zsűrivel homlokegyenest más véleményünk volt, mi más szemmel néztük az előadásokat, sokkal szabadabban, szakmapolitikai szempontok nélkül. 

- Vadászod a pillanatokat vagy türelmesen kivársz? 

- Van, amikor az ember kapkodva fotózza végig az előadást, mert annyi minden történik, máskor meg kicsit lassabb a ritmus, és van idő arra is, hogy felmenjek a nézőtér tetejére, és csináljak egy nagytotált. Egy klasszikusabb darabban, ahol fontosak a térformák, inkább azokra figyelek, máshol viszont egy-egy arckifejezés mond többet a darabról. Minden előadáshoz prekoncepció nélkül állok hozzá, nem akarom rákényszeríteni a saját formáimat: én alkalmazkodom. 

- Számít, hogy mennyire szuggesztív előadót fotózol? 

- Igen. Ahogy tapasztalom, a kortárs táncban egyre kevésbé érdekes maga a tökéletes forma, én sokkal inkább a táncos személyiségét szeretném megfogni. A színpadi jelenlét nagyon fontos: Horváth Csabánál például nagyon intenzíven történik minden, Lőrinc Katalinról gyönyörű képeket lehet csinálni, Gergye Krisztiánt is nagyon jó fotózni. Az pedig külön izgalmas, ha egy-egy koreográfusi-előadói pályát már a korai időszaktól – akár az első koreográfiától – követtem. 

- Van, amikor leteszed a gépedet? Úgy érzem – talán szemérmességből – de te sosem szolgáltatod ki a színpadi szereplőket. 

- Megesik, hogy totálisan öncélúnak érzek valamit az előadásban – például a felesleges meztelenséget –, ilyenkor nem biztos, hogy lefotózom, mert nincs értelme. 

- Amikor fotóriporterként dolgoztál, megvolt benned ugyanez a tudatosság? 

- A fotóriporterséghez kell egyfajta mértékű gátlástalanság, hogy te nagylátószögű objektívvel akkor is belemásszál a másik képébe, amikor ő esetleg kiszolgáltatott helyzetben van. Én nem tudok annyira belemerülni a fotózásba, hogy egy kép fontosabb legyen nekem, mint egy másik ember. A színházi fotózásnál is van egy kényes kérdés, hogy mennyire mászol be a másik elé, csak hogy neked jó képed legyen. Én nem szeretek bemászni a másik elé. 

- Mennyire vágsz utólag a képeken? 

- Megpróbálom akkor megkomponálni a képet, amikor fényképezem, de mivel nem 100%-os keresője van a gépemnek, hanem kevesebbet látok abból, ami valójában a képre kerül, így néha szoktam egy keveset korrigálni, ha muszáj. 

- Szereted, ha meglepnek a színpadon? 

- Az jó, mert felpörget. Én nem szoktam elmenni próbákra, előzetesen megnézni az előadást, nem szoktam rákészülni. Engem az adott helyzet inspirál. És kifejezetten idegesít, ha egy koreográfus azt mondja a táncosoknak a fotóspróbán, hogy holnap bemutató, csak óvatosan. Van, aki még az előadást is félgőzzel nyomja, számomra ez elfogadhatatlan: ez kitolás a nézővel meg önmagával is. Ha valaki csak félgőzzel táncol a színpadon, az a fotókon is látszik. Vagy csinálunk valamit, vagy nem. 

Forrás: FidelioEst
Tóth Ágnes Veronika
2009.07.31
|


Játék
Hajóra száll a Jetlag legénysége, hogy a védjegyükévé vált lírikus elektropoppal rezgessék meg az A38 imbolygó deszkáit.
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.