Észak

A mélakórból az rázza fel kissé, hogy egy szép napon beállít hozzá egy régi barátja és közli: hősünknek van egy kisfia. Jomar így motoros szánra pattan és elindul még északabbra, hogy találkozzon eddig titkolt sarjával. Útja során a legkülönfélébb fura figurákkal találkozik, a legkülönfélébb fura dolgok történnek vele, és számos akadály is útját állja…
 
Rune Denstad Langlo az idei Titanic Fesztiválon díjazott bemutatkozó nagyjátékfilmje minimalista road-movie, melyben az alkotók azt a fajta abszurd humort művelik, ami a messzi északon, közelebbről pedig Norvégiában különösen jól megy a filmeseknek (talán a speciális klímában vagy az ivóvízben lehet valami) – lásd még például Bent Hamer két kis remekét, a Tojásokat és a Dalok a konyhábólt, melyeknek az Észak minden tekintetben méltó örököse.
 
Aki tehát kedveli az olyan jeleneteket, amikben mondjuk két férfi – akik évek óta nem találkoztak egymással – minden átmenet nélkül verekedni kezd, az ne habozzon. Sőt az Észak esetében még az a paradoxon is megtörténik, hogy a rendkívül takarékosan adagolt hatáskeltő eszközök, történések és színészi játék ellenére a néző gyakran mégis emocionális hullámvasúton érezheti magát, hiszen az önfeledt nevetéstől kezdve a megrendülésen át a meghatottságig az érzelmek igen széles skáláját élhetjük át Rune Denstad Langlo nagyszerű alkotását figyelve.