1

est.hu:
8/10
|
olvasói
6/10 (16)
Pater Sparrow (Verebes Zoltán) zavaros rövidfilmjei (különösen a RECYCLed) nem sok jót ígértek – bemutatkozó nagyjátékfilmje, a Stanislaw Lem Az emberiség egy perce című könyve nyomán készült 1 azonban olyan jól sikerült, hogy négy díjat is nyert a 40. Magyar Filmszemlén: a legjobb vágónak járó Arany Olló-díjat, illetve a legjobb látványtervnek, producernek és operatőrnek járó kitüntetést.
A neki ítélt elismeréseket pedig a film teljesen megérdemelten kapta: titokzatos narrátorszöveggel kísért, tudományos-fantasztikus közegben játszódó, detektívsztorinak álcázott, félelmetességében is varázslatos és vizuálisan is lenyűgöző világa már első kockájától kezdve egyszerűen beszippantja a nézőt.
 
Az 1 álkrimijének cselekménye szerint rejtélyes bűntény történik egy gazdag úr által vezetett exkluzív könyvesboltban: egy éjszaka különös idegen bukkan fel, akinek megjelenésével párhuzamosan a bolt teljes árukészlete egyetlen kötet (címe: 1) ezernyi példányára cserélődik le. Az ügyben a Valóságvédelmi Hivatal sztárnyomozója kezd el nyomozni, egy hátborzongató „emberkertbe” különítve el az eset gyanúsítottait. A bűntény azonban ahelyett, hogy megoldódna, csak egyre zavarosabbá válik… 
 
Sparrow munkáját figyelve kissé a Hamlet-beli Poloniusszal érezhetünk: „őrült beszéd: de van benne rendszer”. Nem valószínű, hogy kristálytisztán fogjuk érteni – ám nem is biztos, hogy meg kell értenünk, hiszen ahogy a hősök számára is az álmok hozzák a megoldást, úgy az 1 is elsősorban tudat alatt fejti ki hatását. 
fürkész
2009.10.29
|
magyar krimi, 91 perc, 2009
Paranormális könyvesbolti eset találkozása a Valóságvédelmi Hivatallal Stanislaw Lem írása nyomán.
Rendező:

Sparrow Pater

(11 kép)


Film premierek

Jojo Nyuszi

amerikai-cseh-új-zélandi vígjáték, 108 perc, 2019

Hivatali eltávozás

amerikai horror-vígjáték, 86 perc, 2019

1917

amerikai-angol háborús film, 110 perc, 2019

Richard Jewell balladája

amerikai filmdráma, 129 perc, 2019
Játék
A tavalyi nagy siker után a Budapest Varieté idén a Káprázat és Humor című új műsorával jelentkezik.
Filmek a TV-ben
H
20
K
21
Sze
22
18:10
18:25
Pókember: Hazatérés
amerikai sci-fi akciófilm, 2017
18:25
Féktelenül 2. - Teljes gőzzel
amerikai akciófilm, 1997 (ism.)
19:00
A mestergyilkos
amerikai akciófilm, 2011
19:00
Heavy túra
finn-norvég vígjáték, 2018
Ma kerül mozikba az 1917 - Sam Mendes tíz Oscarra jelölt háborús filmje: egysnittes film egy öngyilkos küldetésről #sammendes #1917 #1917movie #moziajanlo
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.