Adás

A Fekete kefe rendezőjének komor disztópiája azzal a gondolattal játszik el, hogy mi történik, ha „elmennek a képek”. Az Adás névtelen nagyvárosában minden monitor sötéten csillog: nemcsak a tévében nincs adás, de leáll a munka, az oktatás, a szolgáltatások – hiszen digitalizált világunkban mindent különböző képernyőkön keresztül kapunk, így ha ezek elsötétülnek, a civilizált élet is megszűnik. Ebben az atomkatasztrófával felérő apokaliptikus helyzetben figyelhetjük, ahogy három fiútestvér próbál túlélni, és alkalmazkodni ehhez az új, megváltozott szituációhoz.
 
Így szinte laboratóriumi körülmények között szemlélhetjük, hogyan reagálnak az egyes személyek egy ilyen szélsőséges határhelyzetben (amihez ráadásul még az elején egy bűn elkövetése is társul). A képekkel együtt kivesző ingereket és emóciókat, a szinte brutális szenvtelenséget és érzelemmentességet az alkotók formailag is radikálisan jelenítik meg. Szikár hosszú beállításokban és steril, szigorú környezetben, zárt formák, geometrikus alakzatok közt láthatjuk hőseinket, így minden figyelmünket magára a szomorú folyamatra összpontosíthatjuk. A végén talán felvillan egy kis remény – de az is lehet, hogy csak csalóka délibáb még azokból az időkből, amikor volt ilyen.