Elágazó és összefutó ösvények – Kántor Kata

Kántor Kata pályája a Győri Balett növendékeként indult, majd évekig úgy tűnt, inkább biológus, grafikus vagy esztéta lesz, de az élete mégis visszakanyarodott a tánchoz. Táncol, rendez, koreografál, de azt vallja, amit eddig láttunk tőle, csak előtanulmány volt.
- Az OSZMI táncarchívumában láttam rólad egy régi fotót, a Győri Balett Álmok ura című darabjában. Én addig nem is tudtam a pályádnak erről a korszakáról!
 
- A Győri Balett tánctagozatos iskolájának növendéke voltam, Markó Iván meghatározó mesterem volt, a társulat számos darabjában szerepeltem. Pályaválasztáskor krízispillanatot okozott Iván megválása a társulattól, így, bár felvételt nyertem a balett-tagozatra, sok tépelődés után végül a győri Révai Miklós Gimnáziumba mentem, matematika–fizika–kémia–biológia szakra. Noha táncosként kimaradt legalább öt évem, hasznos kanyarnak bizonyultak ezek az évek. Az ELTE magyar–esztétika szak egy újabb fordulat volt az életemben. Az egyetemi évek alatt folytattam a rajzolást, ami addig is mindig jelen volt az életemben– a rajzmesterem bíztatott, hogy jelentkezzek a képzőre –, de éreztem, hogy a nagy szerelem, a tánc nem múlt el, úgyhogy újra elkezdtem tréningezni, különböző tánckurzusokra járni. A sorsom úgy hozta, hogy egy egyetemi Wagner-szeminárium kapcsán újra találkoztam Markó Ivánnal. Valami egészen érdekes dolog történt: kilenc év elteltével újra Bayreuthban találtam magam a Parsifalban viráglányként, ugyanabban a darabban, jelmezben, ugyanazon a helyen, ahol utoljára felléptem, még a kórustagok, az ügyelő is ugyanaz volt. Olyan volt, mintha visszaugrottam volna az időben, és megnyomtam volna újra a start gombot, már ami a táncot illeti. Jó megfigyelni, hogy az élet olykor elágazó, vagy más irányba mutató ösvényei hogyan futnak össze újra: Bayreuth az esztétika szakdolgozatomban bukkant fel ismét, a magyar szakdolgozatom témája pedig Milorad Pavic Kazár szótár című műve volt, ami később egy darab rendezésére inspirált.
 
- Sok hazai társulattal, alkotóval dolgoztál már – Természetes Vészek, Artus, Tünet Együttes, Ladjánszki Márta, Andaxínház, Dream Team, Élőkép Társulat, TÁP Színház, Meridián 42 Színház és Filmműhely –, de talán Pataky Klárival és Kovács Gerzson Péterrel a legtöbbet. 
 
- Mielőtt elvégeztem a Táncművészeti Főiskola koreográfus szakát, egy ideig vendéghallgató voltam a Színművészeti koreográfus szakán, Klárival ott találkoztam. A Katona története volt a vizsgadarabja, melyben a királykisasszonyt táncoltam. Nagyon szeretetteljes, jó alkotó és baráti közösség alakult akkor, és ez a szoros együttműködés a mai napig tart. Kovács Gerzson Péter a Tatai Mária rendezte, Isadora Duncan emlékére készült darabot látta, és utána kérdezte meg: „Hát te ki vagy?” Elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy asztalnál, próbateremben egyaránt értjük egymást. A TranzDanz nagyon fontos az életemben.  
 
- Hogy állsz az Élőképpel, akikkel az első színházi rendezésedet, a Kazár szótárt készítetted? 
 
- Bérczi Zsófi , Terebessy Tóbiás, Bársony Juli, Szarka Ferkó Guido és a többiek mellett én is alapító tag vagyok. A társulat darabjaiban meghatározó a vizualitás. A képzőművészeti síkról a színház felé való elmozdulás jelentett mindig is közös metszéspontot köztünk, de a hogyant illetően kezdenek kirajzolódni különböző irányok, ezt a társulaton belül létrejött Harmadik Hang Háza megalakulása vagy a Kazár szótár munkafolyamata során felvetődött kérdésekre adott nagyon különböző válaszaink is mutatják. De ez nem baj, sőt! Mindenki keresi a maga „hangját”. A Kazár szótárral magam is ilyen keresésben voltam. 
 
- Mesélj az aktuális munkáidról is! 
 
- Február közepén lesz a Felhőman című, új Pataky Klári-darab bemutatója, melyben táncolok majd. Azt járjuk körül, ahogy az ember harmincon túl megkérdezi magától: ki vagyok, mi vagyok és miért. Fejlődöm-e, vagy csak vegetálok? Tudatosan létezem-e vagy csak sodródom? Megérezve az idő múlását, az embernek nem árt szembesülnie a saját gyávaságaival, élethazugságaival. Január 28-án pedig koreográfusként lesz bemutatóm a Merlinben a TakTadaMi-val, egy fiatal táncosnőkből álló társulattal, akik szinte mind a Budapest Tánciskolában végeztek. Van egy különleges ruhakölteményük, egy hatalmas anyag, melyben mindannyian elférnek, és minden évben felkérnek egy koreográfust, hogy ebből a formai elemből kiindulva alkosson számukra darabot. Persze, nem férek a bőrömbe, és azt szeretném, hogy ez az amúgy halványlila anyag változzon bordóvá, hiszen a kiindulópontom az alvilágban bolyongó asszonyok, a Danaidák története, akik Babits szavait idézve azt kérdezik folyvást kárhozottan: „mit jelent az, hogy: szeretni? mit: kívánni? és: ölelni?” 
Tóth Ágnes Veronika
2010.01.29
|


Játék
Alig egy éve annak, hogy a rockklasszikusok feldolgozásában utazó belga hetesfogat először hallatott magáról.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.