Dumbo

est.hu:
9/10
|
olvasói
10/10 (1)
Walt Disney klasszikusának, a nagyfülű kiselefánt meséjének jubileumi kiadása. A stúdió 1941-es, egyik első és legsikeresebb egész estés animációs filmjének az egyik legaranyosabb Disney-figura a főhőse, akit csak imádni lehet.
Annak idején a rendkívül hosszan, éveken keresztül készült Bambival párhuzamosan forgatott Dumbo húzta ki a(z anyagi) csávából a Disney-t, hiszen a Hófehérke és a Pinokkió érthetetlen módon nem teljesített jól a mozipénztáraknál. De ez csak az egyik az alkotás számtalan erénye közül. A Dumbo félig még némafilm: nagyban épít például a burleszk formára, ahogy az is nagyon beszédes, hogy a címszereplő végig egy szót sem szól. Ennek ellenére az aránytalanul nagy fülekkel „született” (mint tudjuk, Dumbót szó szerint a gólya hozta) cirkuszi kiselefánt kirekesztésének, édesanyjától való elszakításának, majd megalázásának meséje mindennél ékesebben beszél olyan alapvető fontosságú dolgokról, mint a másság, az anyai szeretet vagy az önmagunkba vetett hit fontossága. 
 
Az igen rövid (mindössze 1 órás), egyszerű, kitérők nélküli történet világos, tiszta színekben jelenik meg. A benne látható figurák végtelenül aranyosak, de szintén elég egyszerűek (nem olyan aprólékosak, kifinomultak, mint a későbbi Disney-karakterek), sőt némelyek (például a bohócok) egyenesen karikatúraszerűek. Jellemző ezenkívül az is, hogy az emberalakok főként csak árnyékok, sziluettek formájában tűnnek fel. A Dumbo további érdekessége, hogy tartalmaz egy álombetétet, ami egyértelműen a szürrealizmus hatásait mutatja – benne rózsaszín elefántok parádéjának lehetünk tanúi. Sőt láthatunk egy határozott utalást a német expresszionizmusra is: Timothy, az egér aprócska figurájának óriási árnyéka egy alkalommal Murnau Nosferatujának alakját idézi meg. Mindezek miatt a Dumbo egyszerűsége ellenére is az egyik legösszetettebb filmalkotás – és nem csak az animációs filmek között. 9/10 
 
 
Kiadás: 
Magyar és angol DD 5.1-es hang, magyar és angol felirat. A számos extra közt találunk kétféle előzetest (egyet 1941-ből és egy másikat 1949-ből), két kimaradt jelenetet story board-szerűen rekonstruálva, Walt Disney eredeti televíziós bevezetőjét, egy korabeli kisfilmet a kisvonat szinkronizálásáról, egy reklámfilmet a Disneyland Dumbo-körhintájáról, egy közel félórás werkfilmet és egy audiokommentárt, amit Pete Docter, a Fel! rendezője, egy animátor és egy Disney-szakértő filmtörténésznő mond fel. Utóbbi anyagot kivételesen érdemes elejétől a végéig meghallgatni, hiszen a film maga amúgy is nagyon rövid, a kommentár pedig nagyon hasznos. Kivétel nélkül minden extrához (még a kommentárhoz is!) van egyébként magyar felirat. 8/10 
 
Dumbo, 1941 * 61 perc * InterCom * (0)
 
 
fürkész
2010.03.14
|


Film premierek

Fájdalom és dicsőség

spanyol filmdráma, 113 perc, 2019

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány

amerikai thriller, 108 perc, 2019

Aladdin

amerikai kalandfilm, 128 perc, 2019

A gyermek

ír horror, 90 perc, 2019
Játék
A világhírű zongoraművész, a Liszt-díjas Farkas Gábor legújabb, a Hungaroton gondozásában megjelent lemezének anyagát mutatja be szerda esti koncertjén.
Filmek a TV-ben
H
20
K
21
Sze
22
Cs
23
18:05
Harry Potter és a félvér herceg
amerikai-angol fantasy, 2008
18:10
Gombos Jim és Lukács, a masiniszta
német családi film, 2018
18:10
A csodálatos Pókember 2.
amerikai akciófilm, 2014
18:15
Ricsi, a gólya
luxemburgi-belga-német-norvég-amerikai animációs film, 2016
18:15
Túl az Óperencián
amerikai kalandfilm, 1992
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.