Kedvenc helyek

Yann Tiersen: Dust Lane

est.hu:
8/10
|
olvasói
10/10 (4)
[ alternative / experimental / folk ] A francia multiinstrumentalista dalszerző álomszerű számaiban folk, electronica, punk, rock, experimentális és klasszikus zene keveredik, végül minden "tierseni" eufóriába torkollik. Yann hatodik önálló lemezén a korábbinál is komplexebb számok sorakoznak.
A Dust Lane ugyanazzal a hanggal kezdődik, amivel befejeződik, vagyis olyan, mintha a lemez eleje a vége folytatása lenne. Ezzel a húzással a művészek mindig a végtelent próbálják meg bemutatni, és gyanúnk szerint a francia kult zeneszerző is az élet-halál körforgásra utal, mivel az elmúlt két évben, amíg a hatodik nagylemeze készült, Yann elvesztette édesanyját és egy közeli barátját is. Nem véletlen tehát, hogy első hallásra picit szétesettnek tűnik a mű, az érzelmi skála meglehetősen széles, de ha jobban megfigyeljük, ennek az albumnak igenis van íve: a zaklatott daraboktól jutunk el a teljes eufóriába.  
Az öntörvényű komponista igazi multiinstrumentalista, aki a hegedűtől kezdve a zongorán át az írógépig bármit megszólaltat, ami a keze ügyébe kerül, és többnyire kamatoztatja is szerteágazó zenei tudását szerzeményeiben, aminek köszönhetően rendkívül gazdag, mindenféle jóban dúskáló számokat hallhatunk. Már kiskorában komolyzenét tanult, ugyanakkor leküzdhetetlen vonzódást érzett olyan zenekarok iránt, mint a Joy Division vagy a The Stooges. Ez a kettősség későbbi alkotásain is markáns jelet hagyott, az álomszerű hangkollázsok mögött sokszor feloldhatatlan feszültség lappang.
 
Tiersen nevét a harmadik, Le Phare című lemez után ismerte meg Franciaország, a világ pedig akkor figyelt fel a művészre, amikor elvállalta egy hasonlóan különc filmes megbízását új mozija zenéjének összehozására. Ez volt Jean-Pierre Jeunet Amélie csodálatos élete című varázslatos mozgóképe, amihez a művész hasonlóan színvonalas és álomszerű zenét írt. Ezen kívül a Goodbye, Lenin! score-ját is ő követte el, saját LP-vel pedig legutóbb 2005-ben jelentkezett. A Les Retrouvailles-en olyan vendégzenészek szólaltak meg, mint a Tindersticks-es Stuart Staples, vagy az ex-Cocteau Twins üdvöske, Elizabeth Fraser. Akkor konkrétabb, kevésbé komplex nótákat kaptunk, melyek közül jó pár olyan volt, mintha az Amélie soundtrack-ről maradt volna le. Most valamivel komolyabb fába vágódott a fejsze.
 
A Dust Lane a zenész hatodik önálló albuma, és az első teljes egészében angol nyelvű kiadvány, érezni tehát a nyitást a nemzetközi piac felé. Az avantgárd poplemezen nyolc szám hallható, melyek közül a nyugtató Amy az első a sorban. A Dust Lane-ben jön a harmonika, mely Amélie-t ezúttal nyomasztó poszt-rock terepre száműzi. A Dark Staffnak már a címe is beszédes, az Ashes-ben már közeledik a megvilágosodás, míg a Till The Endből Sigur Rós-os, misztikus túlvilági kiruccanás lesz. A Fuck Me kiváló záróakkord, az elején egy édes női vokál által énekelt "fuck me"-ből a végére "love me" lesz, vagyis a testi vágy átalakul spirituális tartalommá.
 
Tiersen a maga módján a lelki békét keresi a Dust Lane-en, és szerencsések lehetünk, hogy minket is bevon ebbe a játékba.
fejes
2010.10.25
|


Játék
Lassan itt az ideje, hogy lekapcsoljuk a fedélzeti hibernációt: a Nap körüli keringésünk sötét szakaszából immár kifelé suhanunk.
Tegnap indult a BIDF dokumentumfilm fesztivál, tele programmal, ma is 16 film lesz, például A csábítás iskolája. Hét éven átívelő forgatás fiatal nők életét követve. #csabitasiskolaja #bidf #dokumentumfilm #csabitas #nok #ferfiak
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.