A legcukibb színészek legcikibb pályakezdései - Top 10

Minden rosszban van valami jó – szokás mondani, de ha a filmbizniszre gondolunk, ez bizony fordítva is igaz. Kedvenc művészeink üstökösként felfelé ívelő pályájának kezdetét ugyanis gyakran tarkítja egy kis légypiszok, ...
...amelyet még Oscar-díjakkal sem radírozhatnak ki. Összegyűjtöttünk a kedvenc vérciki ugródeszkáinkat, különös figyelmet szentelve azoknak a hírességeknek, akik az első botlást követően fejre is álltak. 
 
 
10. Keira KnightleyStar Wars I. - Baljós árnyak 
 
Bár kedvenc alulharapásos színésznőnk a Star Wars történelmének leggyengébbre sikerült részében tűnt fel, alcímként találóbb lett volna a kicsit későbbi, „Klónok támadása”. Keirának ugyanis azért nem jósoltak túl nagy jövőt Hollywoodban, mert túlságosan emlékeztet Natalie Portmanre. A sors iróniája, hogy éppen ez volt az, ami meghozta számára a nagy áttörést: Amidala-klónként parádézott a vásznon, és mint az uralkodónő leghűségesebb szolgája, még a halált is vállalta a birodalomért. Hogy Knightley azért nem emlegeti első filmjeként ezt a kis csillagközi kirándulást, mert a film nem aratott túl nagy tetszést sem a rajongók, sem a kritikusok körében, vagy csak mert végleg szeretne megszabadulni a „Pót Portman” gúnynévtől, nem tudjuk, az azonban bizonyos, hogy mára mindenki megtanulta a nevét, és megjegyezte az arcát – ha másról nem, a fogsoráról biztosan.  



9. Mariah CareyGlitter 

Marcsikánk első nagyjátékfilmjével sajnos nem először követett el véres merényletet a közízlés ellen – gondoljunk csak a cuppanós, passzentos gumiruhákra, amikbe belepréselte magát, amikor kitalálta, hogy romantikus angyalkából erotikus ördöggé változik. Az Aranymálna-díjas Glitter azonban minden ilyen mell(é)fogásán alul teljesített. A sztori Billie, egy fiatal tehetség csillagának felemelkedését meséli el – azaz röviden ugyanarról szól, mint Jennifer Lopez Selenája, Beyoncé Dreamgirlse, vagy épp Szandi Szerelmes szívek című alkotása. Csakhogy épp mind a három jobban sikerült, mint a Glitter. A helyzetet rontja, hogy – miután valószínűleg azt feltételezte a magyar forgalmazó, hogy mi majd nem értjük meg, mit jelent a film címe – hazánkban „Ami fénylik” alcímmel került mozikba. Mintha csak az lenne kiírva egy filmplakátra: Halloween – az amerikai kultúrkör ijesztgetésre épülő ünnepe, melynek során cukorkát gyűjtenek a gyerekek. Ezt sajnos még a sokat ajnározott Precious sem tudja elfeledtetni velünk, sőt, a legendás részeges kortes beszéd sem – pedig azért az megérdemelné az Akadémia Anonim Alkesz különdíját.  



8. Britney Spears - Álmok útján 

A pophercegnőnek becézett kétgyermekes családanya éppen akkor vetette le a cukimázas amerikai álomlány imázst, amikor a kritikusok földbe döngölték első filmjét. Ez valószínűleg nem véletlen egybeesés – még Meryl Streep is kopaszra nyírta volna a haját egy ilyen bukta után. Spears sztorija ugyanis annyira érdektelen, hogy még a Spice Girls orbitális önajnározó bukása, a Spice World is Fellini-remekműnek tetszik mellette. A sztoriban Brit gyakorlatilag önmagát alakítja – éppen ezért érthetetlen, hogyan lehetséges, hogy még ezt az akadályt sem sikerült megugrania. Filmbeli édesanyját Kim Cattrall, azaz a Szex és New York zseniális Samanthája alakítja, de neki sem sikerül megmentenie a mozit: mire épp élvezni kezdenénk, hogy kirúgja az életéből saját kislányát, már el is tűnik a vászonról. Britney annyira megijedt a kudarctól, hogy azóta sem forgatott filmet – hacsak valóságshowját nem tekintjük annak. És nem tekintjük.



7. Josh Hartnett – Halloween, 20 évvel később 

A horror műfajt a folytatások nyírták ki!” - mondja Randy, a videótékás mozitudor a Sikoly című filmben, és igaza van. Legyen szó Jasonről, Freddy-ről, vagy akár a Tudom, mit tettél-saga kampókezűjéről, a sokadik részekkel minden brutális gyilkos nevetség tárgya lesz. Nem meglepő, hogy a H20 néven futó „nagy vissszatérés” is óriás blama volt, az azonban igen, hogy a pelyhesszakállú Josh Hartnett is feltűnik ebben a rémes rémfilmben. A történet egyszerűbb, mint az új Csillagdal: miután a hatéves Michael Myers késsel lemészárolta a nővérét, majd tizenöt évvel később vissszatért repetázni, most újra feltűnik, hogy leszámoljon egyetlen élő rokonával, Laurie-val. Bármilyen kegyetlenül rossz is a film, szerencsére Josh karrierével nem sikerült elbánnia... de ami késik nem múlik: még mindig szerepet vállalhat a Halloween – 60 évvel később című részben. Abban persze már Jamie Lee Curtis lesz a zombi, maszk nélkül. 



6. Renée Zellweger - A texasi láncfűrészes gyilkos visszatér 
 
Ő az a színésznő, akit nagyon-nagyon nehéz lebuktatni, ugyanis minden filmszerepében teljesen másképp néz ki. Néha anorexiás balerinára fogy – mint a Chicagóban -, néha duzzadt kelttésztára emlékeztet – például a Bridget Jonesban -, a Hideghegy kedvéért pedig leginkább Csibészkére, Rumcájsz kisfiára hasonlított a régi, szláv meséből. Azért persze adjuk meg a királynőnek, ami őt illeti: Renée milliószor bizonyította, hogy ez a film nem volt több, mint „fiatalság-bolondság”. Ennek ellenére az egész világot megrázta, amikor egy szemfüles rajongó (vagy talán gyűlölő) lebuktatta őt a láncfűrészes gyilkos száznegyvenkettedik feldolgozásában. A film legmókásabb jelenete a „diszkóbaleset”, mely elindítja hőseinket a klub közelében feketéllő, sűrű sötét erdőbe – hiszen bármelyikünk elindulna merevrészegen egy éjszakai túrára a vadonban, ha egy barátunk megsérülne. Nem? Hát nem.  



5. Orlando BloomOscar Wilde szerelmei 

Orlando Bloommal az a baj, hogy ha Ronald McDonaldnak öltözve állna fejen egy víziló ürülékében, és közben a Kiskece lányomat énekelné, akkor is csak annyit tudnánk mondani rá: „Ó, milyen cuki!”. Ennek ellenére nem menekülhet listánkról, hiszen lebuktattuk: ő is „dubajozott”! Az Oscar Wilde kusza magánéletét feldolgozó filmben ugyanis egy, az író óriásnak felkínálkozó selyemfiút alakít. És bár Oszi kikosarazza őt – érthető okokból, hiszen ott van neki Alfred Douglas, akit Jude Law alakít -, azért néhány másodpercen át szemeznek egymással London utcáin. Valaki megmondhatná neki, hogy a brit főváros sokat változott, és a viktoriánus szigor is semmivé lett. Ha ma ugyanezzel próbálkozna, mondjuk a Sohoban, biztosan sokan visszaköszönnének neki. 



4. Uma Thurman - Gyilkos féltékenység 

Bár még a legtöbb rajongó is azt hiszi, hogy Uma mama debütáló filmje a Veszedelmes viszonyok volt, valójában nem ez volt az első alkalom, amikor egy mozi kedvéért szétnyitotta hamvas combocskáit. A Gyilkos féltékenység – azaz Kiss Daddy Good Night – című kis költségvetéső trashben egy ifjú vampot alakít, aki középkorú férfiakkal randizgat, hogy aztán megmérgezze őket, és lenyúlja a pénzüket. Szerencsétlenségére azonban nem ő az egyetlen félcédulás Lala Landben: egy nyúltulajdonos férfi beteges szenvedéllyel imádja, és bármit megtenne, hogy megkaparintsa a lányt. A rendkívül amatőr, és – hogy stílszerűek legyünk – dögunalmas alkotásban egyetlen jó van: az, hogy még a YouTube-on sem lelhető fel.  



 




 
 
 
 
 
 


3. Madonna – Egy bizonyos áldozat 

Bár a különféle filmes adatbázisok előszeretettel tüntetik fel a Kétségbeesve keresem Susant című vígjátékot Madonna első filmjeként, a sötét múlt elől azonban még az sem menekülhet, aki olyan ügyesen tünteti el az idő múlásának nyomait, mint a pop nagyasszonya. Az Egy bizonyos áldozat című szoftpornó határát súroló krimiben ugyanis már 1985-ben levetette gátlásait, és persze a felsőjét is. Természetesen utcalányt alakított – hiszen ebben (volt?) a legjobb. Ha bárkiben felmerülne a kérdés: „Ki ez a lány?” , és azt hinné, Lourdes, Maddy kislánya szerepel a videónkon, mindenkit megnyugtathatunk: a hasonlóság csupán a véletlen, és a gének műve. A cím egyébként találó: Madonna, aki nemrég fejezte be rendezőként első nagyjátékfilmjét, szintén egy „bizonyos áldozat”: a filmipar áldozata. Egyetlen igazán kiemelkedő szerepe ugyanis az Evita volt, melyért 1997-ben Golden Globe-díjat nyert. És bár rengeteg pasit hódított meg karrierje során, az a makacs Oscar csak nem adja be neki a derekát. 



2. Brad Pitt – Dallas 

Reméljük, Mr. Jolie nem guglizza le magát minden nap, egy-egy budapesti motorozás után, mert ha rátalál az összeállításunkra, valószínűleg leforgathatjuk a Harcosok klubja 2-t a szerkesztőségben. A világ legszexibb pasijának kikiáltott DILF (amerikai szleng – Dad I'd Like to F***) ugyanis a közhiedelemmel ellentétben nem a Thelma és Louise-ben alapozta meg későbbi karrierjét, hanem a Dallas című, kilencvenesévekbeli szappanoperában, mint Priscilla Presley kislányának első udvarlója. Brad fazonja akkoriban egy igényes melegpornó főszereplőjének imázsával vetekedett, színészi tehetsége pedig olyan kimagasló volt, hogy az összes Ewingot lejátszotta a képernyőről. Dzsoki acélos alakítását ismerve pedig mind tudjuk: ehhez azért tehetség kell.



1. George Clooney - A Gyilkos paradicsomok támadása 
 
Ha bárki azt gondolná, hogy George Clooney legcukibb filmszerepe Ross doki volt, az még nem látta ezt a feledhetetlen klasszikust, amelyben szerepelni egy színész számára felér a híres-neves Rotten Tomato – mozis kritikai portál összes rohadt paradicsomával. Ez az a film, amelynek már a címe hallatán röhögőgörcsöt kap az ember. Idézzük a DVD borítót: „A paradicsomok inváziója az egész világon rengeteg áldozatot követelt. Betiltották a paradicsom termesztését, és már a "paradicsom" szó kiejtése is nagy félelmet kelt az emberekben. Még a pizzát is mustárral, majonézzel, vagy éppen lekvárral fogyasztják.” Igen, ha harmadszorra olvasod el, akkor is ugyanakkora baromság. Hát még a második fogás, amelyben egy gonosz professzor egy speciális kémiai folyamat során a paradicsomokat emberekké, az embereket pedig paradicsommá változtatja. Ha ezt megnézed, legközelebb a Nespressodat is paradicsomlével fogyasztod tejszín helyett.  


Steiner K.
2010.10.25
|


Film premierek

Világpolgárok

olasz vígjáték, 92 perc, 2019

Talpig fegyverben

angol-német-új-zélandi akcióvígjáték, 95 perc, 2019

Mint egy főnök

amerikai vígjáték, 83 perc, 2020

Előre

amerikai animációs film, 114 perc, 2020
Filmek a TV-ben
21:30
A betolakodó
amerikai horror, 2019
21:40
Equilibrium
amerikai fantasztikus akciófilm, 2002
21:55
Egy marék játékgolyó
francia-kanadai filmdráma, 2017
21:55
Esernyőtrükk
francia vígjáték, 1980
22:05
Ellentét
francia thriller, 2019
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.