Jamie Foxx lesz Tarantino Djangója

Will Smith helyett Jamie Foxx játssza majd Quentin Tarantino új, most készülő filmje, a Django Unchained címszerepét. Smith hosszú habozás után végül nem vállalta a felkérést, így Foxxé a megtiszteltetés. Egy felszabadított...
...rabszolgát fog megformálni a Tarantino saját forgatókönyve alapján születő westernben. Mint azt már egy ideje tudni lehet, a mű antagonistáját, azaz a velejéig gonosz ültetvényest Leonardo DiCaprio alakítja. Rajtuk kívül benne lesz a produkcióban a rendező korábbi filmjével, a Becstelen brigantykkal híressé vált Christoph Waltz is: ő egy német fogorvosból lett újvilágbeli fejvadászt hoz majd. 
 
A sztori szerint a fejvadász megvásárolja Djangót, hogy az segítsen neki elkapni egy körözött bűnözőt. A két férfi fokozatosan összebarátkozik, és a fogorvos végül abban is segít Djangónak, hogy megszöktesse feleségét (a jelenlegi állás szerint Kerry Washington játszhatja) az ültetvényről. 
 
A tarantinói csavar pedig a történetben, hogy a szóban forgó fejvadász soha senkit nem tartóztat le: mindenkivel helyben végez, és erre tanítja rabszolgáját is. A filmben az említettek mellett a tervek szerint feltűnik Keith Carradine, Treat Williams, Idris Elba és Franco Nero is. A bemutatóra 2012 végén kerülhet sor (az amerikai premier 2012. december 25-én lesz). 
 
 
 
(IC Press, wenn)
 
 
2011.06.24
|


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Játék
Molnár Ferenc Caramel 2005-ben, a Megasztár 2. szériájának győzteseként került a zenei köztudatba. 10 év elteltével sikere töretlen, a zenei és közélet kiemelt szereplője.
Filmek a TV-ben
H
5
K
6
Sze
7
Legnépszerűbb
Copyright © 2022 Minnetonka Lapkiadó Kft.