Triplázott A segítség

Sorozatban harmadik alkalommal nyerte könnyedén a jegybevételi versenyt az észak-amerikai mozikban A segítség című, Emma Stone és Viola Davis főszereplésével készült filmdráma. A hatvanas évek fekete polgárjogi mozgalmainak...
...hajnalán Mississippi államban játszódó alkotás ezúttal 14,2 millió dolláros bevétellel lett gazdagabb az elmúlt hétvégén, azaz péntektől vasárnapig, a munka ünnepével (az Egyesült Államokban szeptember első hétfőjén, azaz idén szeptember 5-én tartják a munka ünnepét, ami szabadnap lévén meg szokta dobni a mozik látogatottságát) bővített négy nap alatt pedig 19 milliót keresett. 
 
Ezzel könnyedén leelőzte nemcsak a másik két friss bemutatót, de a 3D-s (így drágább jegyárakkal nézhető) Cápák éjszakáját is. Ezüstérmet tehát Az adósság című, Helen Mirren főszereplésével forgatott kémthriller szerzett, 9,68 millióval, harmadik pedig az Apollo 18 című űrhajós scif-i/horror lett (8,7 millió dollárt keresett). Negyedik helyen, alig lemaradva az Apollo 18-től a már említett Cápák éjszakája 3D-t találjuk (8,64 millió dollár a bevétele), a TOP5-be pedig még A majmok bolygója - Lázadásnak sikerült bekerülnie, 7,8 millióval. 
 
 
 
(est.hu összeállítás)
 
 
FRISSÍTÉS: Az adatok pontosítása után a bevételek a következők: 1. A segítség: 14,6 2. Az adósság: 9,95 3. Apollo 18: 8,7 4. Cápák éjszakája 3D: 8,4 5. A majmok bolygója – Lázadás: 7,92 millió dollár.
 
 
2011.09.06
|


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Játék
November 3. és 5. között az Európai Parlament idén is az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatja be az Lux-díjra jelölt, döntős filmeket.
Legnépszerűbb
Copyright © 2023 Minnetonka Lapkiadó Kft.