Mester és mestere - Interjú Földi Bélával és Raza Hammadival

Lélekmorzsák címmel lesz látható az idén húszéves Budapest Táncszínház gálaműsora november 11-én a Művészetek Palotájában. A közös munkáról a táncszínház alapítóját, Földi Bélát és mesterét, Raza Hammaditát kérdeztük a Dance Depóban.

Linkek


Kapcsolódó cikkek

Bár folyamatos harcot vív a fennmaradásért, számos nemzetközileg is elismert táncost és koreográfust nevelt már ki Budapest Táncszínház. Interjúnkban a független táncszínház alapítójával, Földi Bélával és mesterével, a Magyarországon is gyakran dolgozó Raza Hammadival beszélgettünk.
 
- Amikor legutóbb találkoztunk, épp a nyári tanfolyam zajlott itt a Dance Depóban. Érdekes volt látni, hogy kezdők, félprofik és profik egyaránt részt vettek a kurzuson. Ez nem nehezíti meg a munkát? 
 
F.B.: Az ilyen típusú nemzetközi kurzusokon az egész világon keverednek a színvonalak, annak ellenére, hogy legtöbbször van kezdő, középhaladó és haladó csoport is, de ezt egy ilyen nagy mester, mint Raza, már megszokta. A gyerekeknek sem olyan nagy baj, ha látják, hova lehet eljutni, és testközelből figyelhetnek meg ügyesebb, jobb táncosokat, ami egy nagyon jó húzóerő. 
 
R.H.: Az én gyakorlatomban ez mindig így van, de mivel mi nagyon precíz tréningeket adunk a kurzusokon, megnézzük a jelentkezőket, és ha látjuk, hogy vegyes a társaság, eldöntjük, milyen irányban haladjunk. 
 
F.B.: Raza mindig úgy játszik, ahogy az adott osztály megkívánja, és úgy tanítani, hogy mindenki aki ott van, haza tudjon vinni valamit. 
 
- Ősszel elindult az Elitképzés is, ezt az utánpótlás miatt csináljátok? 
 
F.B.: Arról van szó, hogy van egy olyan alapszint, amire úgy gondoljuk, hogy el kell juttatni a táncosokat, ahhoz, hogy nemzetközi színvonalon is megmérettethessenek. Az a célunk, hogy Magyarországon is legyen egy olyan hely, ahol a táncosok el tudják sajátítani azt a színvonalat, amivel már Nyugat-Európában is kompetensek lehetnek. 
 
R.H.: Ez egy új kihívás, vállalkozás számunkra, ami egyben a jövő. Bélával már húsz éve dolgozunk ezen az iskolán. Az elmúlt húsz év alatt is számos táncost neveltünk ki, elég csak Barta Dóra, Egerházi Attila vagy Fodor Zoltán, Zachár Lóránd, Szigeti Oktávia, stb. nevét említeni, ami szintén jól bizonyítja az iskola létjogosultságát. Most szerencsére jöhet a történet folytatása. 
 
F.B.: A Budapest Táncszínház húsz éve létezik, és ez idő alatt gyakorlatilag állandó, folyamatos képzés volt, mivel ennek a stílusnak itthon nem voltak gyökerei, nem volt se útja, se iskolája. Kimaradt az az 50 év modern képzés, ami Nyugat-Európában megvolt, mi pedig megpróbáltunk ennek utána szaladni. Amióta megvan ez a hely, most megint van egy lehetőségünk egy új jövőt kezdeni, és az Elitképzés is ennek a része. 
 
R.H.: Amikor 25 évvel ezelőtt először Magyarországon jártam, csak néptánc volt és klasszikus balett. Ma nagyon boldog vagyok, mert mi voltunk az elsők, és beindítottunk valamit azzal, amit elkezdtünk. Ez a ház az identitásunkat jelenti. Ha fiatalok keresnek egy helyet, ahol táncolni tanulhatnak, végre itt van ez a Dance Depo. Azt hiszem, Budapestnek szüksége is volt már egy ilyen iskolára az Intézet mellett. Itt a Depoban a diákok elsajátíthatják, a mozgás alapjait, mert a tánc alapja a mozdulat, maga az emberi test. Amikor valaki meg akar tanulni táncolni, először a saját testét kell megismernie.  
 
- Barta Dóra egy interjújában azt nyilatkozta, hogy „táncolni igazán Földi Bélánál lehet megtanulni”. 
 
F.B.: Én Razánál tanultam, akinek nagyon jó mesterei voltak, és ő maga is nagyon jól fejleszti tovább, amit tanult. Komolyan gondolkozik az egész lényegéről, az emberi testről, az anatómiáról, a fizikai törvényszerűségekről, és hogy ezeket ésszel, hogy lehet úgy igába hajtani, hogy te irányítsd az erőket, a lélek szabadságát és kitörni akarását. Én ehhez még egy csomó más moderntechnikát is tanultam, és valamilyen szerencse folytán nagyon könnyen értetem meg a gyerekekkel, hogy mitől lesz abból az instrumentumból, amit testnek hívunk, egy sokoldalú és könnyen kezelhető hangszer. Ennyi az egész, és hál’ istennek jól működik. 
 
- Pontosan mit takar a Hammadi-metodika? 
 
R.H.: Alapvetően a Jack Cole-féle módszer, akinek követője Matt Matox volt, utána jövünk mi. Jack Cole és Matt Matoxból kiindulva fejlesztettük ki azt a komplex stílust, amiben a flamencótól elkezdve minden benne van, és ehhez adunk hozzá egy kis kortárstáncot. Ez a metodika folyamatosan fejlődik, ahogy a kortárs hangzást, mozdulatokat beleépítjük. Ez egy olyan metodika, ami modern és állandóan formálódik. 
 
- Azt tudjuk, hogy Béla viszonylag későn lett profi táncos, az Ön esetében ez, hogy történt? 
 
R.H.: Nagyon hasonló a történetünk. Mindketten autodidaktaként kezdtünk el táncolni. 
 
- Akkor klasszikus balettet nem is tanult? 
 
R.H.: Modern jazztáncot tanultam, a mesterem, Matt Matox egy remek klasszikus táncos volt, akiből később lett modern jazztáncos. Ez ő metodikája megadja a táncosnak, hogy sokrétűvé váljon, és bármilyen irányba továbbfejlődhessen. Kevesen tudják, de Pina Bausch-tól elkezdve Morgan Freemanig rengeteg híres tanítványa volt. 
 
- Több mint két évtizede tart workshopokat, készít koreográfiákat hazánkban. Ön kapott valamit Magyarországtól? 
 
R.H.: Az első alaklom nagyon különleges volt. A legérdekesebb dolog, ami megfogott, hogy Magyarországon mennyire élő a néptánc, mert Franciaországban már szinte teljesen eltűnt. Talán ha elmész Bretagne-ba, ott még találkozhatsz néptáncosokkal, de valójában már nem az élő kultúra része. Ez nekem nagyon furcsa, mert olyan, mintha egy ország elveszítette volna a kultúrája egy részét. Én Észak-Afrikából származom, ahol mindenki énekel, táncol, mert az emberek vérében van. Amikor először láttam Lórit (Zachár Lóránd) táncolni, azt mondtam magamban, „hm, nagyon jó!”. Ő néptáncosként kezdett, és szerintem érződik rajta, hogy továbbvisz egy fajta nemzeti örökséget. 
 
- Lát különbséget a magyar és a francia táncosok között? 
 
R.H.: Tizenöt-húsz évvel ezelőtt még volt különbség, most már nem igazán. 
 
- Franciaországban merre felé megy a táncszínház? 
 
R.H.: Manapság a tánchoz sok minden társul, cirkusz, színház, és ez szerintem itt is kezd érezhetővé válni.  
 
- Jelenleg min dolgozik? 
 
R.H.: Most egy olyan darabon dolgozom, ami pont azzal foglalkozik, hogy a karrierem utolsó pillanatát mutatja be táncosként, és azzal, hogy mit csinál ötven év felett egy táncos, hogy még ilyenkor is helye van a színpadon, mert a táncos egyben színész is, egy néma színész. Azt gondolom, hogy a leguniverzálisabb művészet a zene és a tánc. Amikor az Operában járok, itt vagy bárhol máshol, mindig azt látom, hogy az idősebb táncosok szerepe le van korlátozva, mert még mindig azt gondolják, hogy egy táncos karrierje 35-40 év után véget ért, ami szerintem hülyeség. A táncos olyan, mint egy lepke – nagyon hamar meg akar halni, amit én nagyon szomorúnak tartok. Lehet, hogy a tested öregebb, de ugyanakkor egy idősebb test sokkal precízebb, pontosabb. A bátyám Charlie Chaplin lányával dolgozik, aki elmúlt hatvan éves és a mai napig színpadon van. Nézem őket, és azt kell mondanom, „igen, még van időnk”.  
 
F.B.: Ebben tökéletesen egyetértek, sajnos nálunk még mindig ez a mentalitás él, hogy harminc évesen abba kell hagyni a táncot, és még mindig nem jött el az a fajta hozzáállás, amerre a világ megy, hogy az érettség, a bölcsesség az gazdagságot és értéket jelent, és a színpadon egy idősebb táncos, igenis lehet zseniális.  
 
- Nemrég láthattuk a felújított Mediterrán című 2006-os darabot. Miért pont ez lett elővéve? 
 
R.H.: Már három darabot készítettem a Mediterránról, de a forradalom miatt most pont időszerű volt. Ez egy nagyon erős munka, és most sok új táncosnak adhat bemutatkozási lehetőséget. A Mediterrán egyik részlete legközelebb november 25-én a Nemzeti Táncszínházban lesz látható, ahol egyébként rendszeresen lehet látni a társulat produkcióit.  
 
- Lesz még egy bemutatótok idén...
 
F.B.: A Művészetek Palotájában látható produkció lesz a húszéves ünneplésnek a záró momentuma. Azért lett Lélekmorzsák a címe, mert nagyon sok ember táncolt már az együttesben, nagyon sok lélek fejlődött, és tudott kitárulkozni, nagyon sok lélek került kapcsolatba egymással a színházban, és ez a sok kis morzsa egy nagy egészet alkotott ez alatt a 20 év alatt. Ebben a darabban az elmúlt húsz év kisebb gyöngyszemeit szedtem össze, csináltunk hozzá egy kis filmet, amiben bemutatunk régi táncosokat, privát képekkel, próbák felvételeivel. Szeretnénk picit bemutatni azokat az embereket, akik ebben a húsz évben részt vettek. Kicsit megköszönni nekik, és együtt ünnepelni mindenkivel, aki az elmúlt húsz évben része, részese volt a Budapest Táncszínháznak. 
Molnár Ágnes
2011.11.07
|


Játék
Hajóra száll a Jetlag legénysége, hogy a védjegyükévé vált lírikus elektropoppal rezgessék meg az A38 imbolygó deszkáit.
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.