Kedvenc helyek

Xiu Xiu: Always

est.hu:
7/10
|
olvasói
(0)
[ alternative / electronica / indie ] A hétköznapok meggyötörnek, a munkahelyi stressz kikészít, a családi látszatboldogság felőröl. Ki vagy égve, gyűlölöd magad. Az Always a kiüresedettség háttérzenéje.
Jamie Stewart a szexuális tabuk, a pusztulás, a rettegés, a rasszizmus és egyéb izmusok önbecsüléssel hadilábon álló hírmondója. A dalszerző-performer személyiségét nagyban meghatározta az iskolai évek alatt tapasztalt erőszak és kiközösítés. "Dear God, I Hate Myself" - énekelte egy albummal ezelőtt, és a helyzet azóta sem változott meg gyökeresen.

A Xiu Xiu arcba vágóan őszinte, és ezt köszönjük meg nekik. Még akkor is, ha ez az őszinteség most egy fokkal színpadiasabb dalokban jutott kifejezésre. A zenekar tíz év alatt fokozatosan ért el a nehezen emészthetőtől a szinte már dúdolhatóig. Sőt: legutóbbi, 2010-es zavarba ejtő korongjuk (Dear God, I Hate Myself) már többek szerint (és szerintünk is) egészen kivételesre sikerült. Túlzott romantika, kitárulkozó pózolás, váratlan, a lelki tusa mindenkori állásához igazodó dramaturgiai váltások, valószerűtlenül fülbemászó dallamok és egy főként Morrissey-t idéző alakítás. Mindehhez pedig szétcincált, feszült és feszültségkeltő elektronika biztosította a hátteret, amelyet a vonós hangmintáktól kezdve a chip tune effekteken át száz meg százféle hanghatás strukturált érzelmileg túlfűtöttre és megragadóra.

Ugyanakkor részben azoknak is igazuk van, akik szerint Stewart egy operettprimadonna, túl sok áriával, túl sok öncélúsággal, túl sok ripacskodással. Az igazság persze megint valahol a két vélemény között van. Mert az jogos, hogy ha a Xiu Xiuban rendesen elmélyedsz, felesleges felkelned másnap, úgysem jön el a reggel. Csakhogy az érfelvágás nem jön be mindenkinek, Stewart azonban annyira meggyőzően szenved, hogy hajlamosak vagyunk elnézni neki a túljátszást és a pátoszt.

A mostanság csak Angela Seo-val felálló duó (Jamie gitározik és énekel, miközben Seo a billentyűket, az ütősöket, a bizgentyűket és effektpedálokat kezeli) az Always-zel nem tévedt új vizekre. Pont azt az extravagáns, egzisztenciális, darkos art popot gyúrják, mint máskor, ám ha lehet, most még tépelődőbb az összhatás, és kevesebb a pop. Viszont több a ritmus, és talán az eddigieknél is több a szokatlan, főként a korai Björkre hajazó elektronika.

Stewart mindig is erős volt az ellenpontozásban, de most mintha még hangsúlyosabb lenne a dallam, az ének és a kíséret között feszülő ellentmondás. A dalok hangszerelése csavaros, ihletett. Szintipopból a lehető legvakmerőbben megyünk át akusztikába, abból meg programozott alapokon vágtázó kaotikus technóba.

A nyitó Hi egy nihilista electropop dal, olyan sorokkal, mint "If you are wasting your life, say hi, if you are alone tonight, say hi, if you wish he should die, say hi, hi-hi, hi-hi, if you have a hole in your head, say hi"- nem egy kéjutazás. A klasszikus vonós reminiszcenciákat is tartalmazó Beauty Towne lényegében egy dekadens dark diszkó, míg a Honeysuckle egy unortodox duó Seo-val: fülbemászó electropop-szerűség, melyben Jamie melodrámázása és Seo hűvös, szenvtelenül távolságtartó előadása üzekedik egymással.
 
A lemez legprovokatívabb száma kétségkívül az I Luv Abortion indusztriális csikorgása. Hideg és rideg, mint a magzatelhajtás. Hasonlóan kényes a Gul Mudin, amiben egy afgán srácot koncolnak fel az amcsi katonák, csak úgy heccből. A szimfonikus hatású Black Drum Machine nem csak az albumot zárja tökéletesen, de mindazok szemét is felnyitja, akik szerint az élet szép.
Radics Gábor
2012.03.19
|


Játék
A Downton Abbey, ez a világméretű szenzáció ezúttal egy lenyűgöző egész estés film formájában tér vissza, melyben a közkedvelt Crawley-ékra és rettenthetetlen személyzetükre életük legfontosabb pillanata vár.
Szombat délelőtt gyerekprogram a Fűvészkertben! Menjenek a kertészkedni vágyók! @fuveszkert_kerteszet #kerteszkedes #gyerekkertesz #gyerekprogram
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.