Fékezhetetlen
Fékezhetetlen, 2012 Színes, feliratos amerikai bűnügyi film, 115 perc
John Hillcoat videoklip-rendező – aki, habár addigra több nagyjátékfilmet is rendezett már, 2005-ben Az ajánlat című „ausztrál westernnel” robbant be a filmes köztudatba – a 2009-es, Cormac McCarthy-féle Az út után ismét adaptációval...

...jelentkezik. Ám a Matt Bondurant megtörtént eseményeken (méghozzá saját nagyapja élettörténetén) alapuló történelmi/bűnügyi regényét felhasználó Fékezhetetlennel a direktor sokkal inkább korábbi említett munkájához nyúl vissza.

Nem nehéz kitalálni, mi vonzotta Hillcoatot – és a már-már állandó forgatókönyvírójának számító Nick Cave-et – a The Wettest County in the World című könyvhöz, hiszen az nemcsak egyes motívumaival, de egész világával, sőt világlátásával is erősen emlékeztet Az ajánlatban ábrázoltakra. A XIX. századvégi „vaddél” helyett ezúttal ugyan az 1930-as évek Amerikájában (egészen pontosan a Virginia állambeli Franklin megyében), az akkori nagy gazdasági világválság idején járunk, de (anti)hőseink most is rablók és az őket üldöző, de morálisan nem feltétlenül felettük álló pandúrok. 

A Fékezhetetlen cselekményének középpontjában három szeszcsempész testvér, Jack, Forrest és Howard Bondurant áll, akikre nehéz idők jönnek, amikor feltűnik egy korrupt különleges ügynök, aki hadat üzen nekik, sőt megpróbálja megsarcolni kemény munka árán megszerzett bevételüket – ám természetesen a Bonduranteket sem kell félteni. Mindezt olyan színészek prezentálják, mint Shia LaBeouf, Tom Hardy, Guy Pearce, Gary Oldman, Mia Wasikowska és Jessica Chastain.  

firkász
2012.09.07