...szuperprodukció is – majdnem minden évtizedben. Az amúgy sem nagyon szűnő Les Misérables-láz az 1980-as évek elején újabb szikrát kapott, amikor elkészült a regény musicalváltozata, és sorra meghódította a világ színpadait (1987-ben debütált a Broadwayn).

Csak idő kérdése volt, hogy a prózai feldolgozások után mikor csinálnak filmet a zenés változatból. Az egyik, talán éppen ötlethiányban szenvedő stúdiónak kapóra jött a regény megjelenésének 150. évfordulója, erre az apropóra bízták a két és fél órás, romantikus, éneklős eposz közönségsikerét. Na meg az ismeretlenségből A király beszédével katapultált Tom Hooperre, aki nem roppant össze a felelősség terhe alatt: az angol rendező korrektül vezényelte le A nyomorultakat, és lehelt életet a nagyregény már-már klisévé merevedett epizódjaiba és karaktereibe. Ebben sokat segítettek neki a színészei is, akik egytől-egyig lubickolnak a szerepükben, az élen Hugh Jackmannel (Jean Valjean), Anne Hathawayjel (Fantine), Helena Bonham Carterrel és Sacha Baron Cohennel (a Thénardier házaspár). Egyedül Amanda Seyfried hiteltelen Cosette-ként, bár ő minden másban is az.  

Lényeg a lényeg, nehéz hibát találni A nyomorultakban, az más kérdés, hogy nem feltétlenül volt rá szükség. A musical – pláne filmvásznon – nagyon megosztó műfaj. Aki nem rajong érte, valószínűleg a falat kaparja majd, amikor Russell Crowe dalra fakad – pedig egész jól énekel.