Az ígéret
The Promise, 2016 Színes, magyarul beszélő, spanyol-amerikai történelmi film, 133 perc
Az Oszmán Birodalomban élő örmény patikus a fővárosban kezdi meg orvosi tanulmányait, ahol beleszeret unokahúgainak örmény tanítónőjébe. A tanítónő azonban egy nagymenő amerikai újságíró kedvese, ráadásul az ifjú orvostanhallgatónak jegyese van, a hozomány hivatott fedezni a taníttatás költségeit.

Kitör az első világháború, a törökök minden rosszért az örményeket teszik felelőssé, ezzel megkezdődik a XX. század első, ipari méreteket öltő vallási, etnikai tisztogatása, amit a kitervelők és végrehajtók a mai napig tagadnak. 

 

A Hotel Ruanda rendezője egy újabb szégyenteljes történelmi eseményt feldolgozva egy szerelmi sokszög fiktív szereplői köré építette fel a cselekményt, így ültetve fel a nézőt az érzelmi hullámvasútra. Az egyikük újságíró, aki a szeretett nő megtartásán túl és természetesen saját presztízsét is növelendő az első sorokból tudósít a történtekről, felrázva ezzel a nagyvilág lelkiismeretét. A szerelmesek megjárják a maguk poklát, útjaik hol szétválnak, hol találkoznak, miközben barátokra és ellenségekre tesznek szert és az átélt élmények hatására szoros kötelék alakul ki közöttük. 

 

A második felére a film bekeményít, látunk patakba lőtt gyerekeket és nőket, civilek közé becsapódó aknagránátokat, de nem maradhat el az amerikai nagykövet zsidó származásának felemlegetése, vagy a túlélőket a hegyre felkísérő polgármester alakjának bibliai megformálása sem. A gyönyörű tájakon feltálalt holokausztrománc felemás érzéseket generál a nézőben, de semmi esetre sem közömbös.  

Hujber
2017.08.10