Két lépés távolság
Five Feet Apart, 2019 Színes, amerikai romantikus dráma, 116 perc
Olyan nincs, hogy a hollywoodi stúdiók ne reagáljanak arra, ha egy filmből váratlan kasszasiker lesz. Amikor valami láthatóan kell a népnek, akkor azt a műfajt, stílust vagy témát addig kell fejni, amíg képes dollármilliókat termelni.

Az éhezők viadala sikerét a posztapokaliptikus ifjúsági regényadaptációk sorozata követte (Lásd: A beavatott, Sötét elmék, Az 5. hullám), a rákos fiatalok szerelméről szóló 2014-es Csillagainkban a hiba pedig újra divatba hozta a halálos betegségben szenvedő tinédzserek könnyfakasztó szerelmi történeteit. Azonban ahogy a 2017-es Minden, minden, úgy a Két lépés távolság is csak felszínesen másolja a mintafilmet, az eredmény pedig így óhatatlanul is kiábrándító. 

Ezúttal nem a rák jelent halálos fenyegetést, hanem egy sokkal ritkább genetikai betegség, a cisztás fibrózis, ami többek között a tüdőt támadja. A lelkiismeretes Stella és a szabályokra fittyet hányó Will mindketten ebben szenvednek, és a fertőzés veszélye miatt nem is kerülhetnek egymáshoz két méternél közelebb. Ez nem akadályozza meg őket abban, hogy egymásba szeressenek, de minél jobban elkezdenek vonzódni egymáshoz, annál nehezebb betartaniuk a kötelező távolságot. A két főszereplő közötti kémia és a sokak számára ismeretlen betegség ízléses ábrázolása a film erősségei közé tartoznak, azonban túlságosan közhelyekből építkezik a forgatókönyv ahhoz, hogy igazán közel érezzük magunkat a tragikus szerelmi történethez. 

viktoriacz
2019.04.26