Huligánok
Hooligans, 2005 Színes, feliratos angol-amerikai film, 109 perc
A futball faktor után most újabb darab enged betekintést az albioni futballhuliganizmus berkeibe. Ezúttal azonban van egy kakukktojás is a fészekben: Hobbit a huligánok között.

Az ígéretes karrier elé tekintő Mattet (Elijah "Frodo" Wood) egy félreértés miatt kivágják a Harvard Egyetem újságíró szakáról. Nemigen tudja, mihez is kezdhetne magával, úgyhogy levegőváltozás okán meglátogatja Londonban élő nővérét és annak családját. A váratlanul betoppanó fiú gardedámjául sógorának öccsét, Pete-et jelölik ki.

Pete testneveléstanár, és egyáltalán nem mellesleg a West Ham United futballcsapat „cégének” (a csapat legelszántabb szurkolóit tömörítő, lényegében félkatonai szervezet, mely a meccsek előtti-közbeni-utáni verekedéseket szervezi, bonyolítja) prominens tagja. Matt, aki addig verekedést csak a tévében látott, hamarosan egy olyan közegben találja magát, ahol a bajtársiasság, a bandához való tartozás minden hétköznapi társadalmi törvényt felülír, s az alkoholtól és a csoportos önszuggesztiótól állatias falkává átalakuló bandák közötti, akár halálos kimenetelű verekedésekhez vezet. Ezért érdekes a szereplőválasztás is, hiszen Elijah Wood - kölyökképével és 168 centijével - maga a megtestesült anti-futballhuligán. Azután a szemünk előtt lassanként - érthető és átélhető módon - válik a bandaszellem megszállottjává, a bajtársaival szembeni erőszakos kötelességek teljesítőjévé. 

Az angol színészeket sosem lehet eleget dicsérni, most is remek alakításokat láthatunk például Charlie Hunnantól (Pete) és Marc Warrentől (Matt sógora), s persze kedvenc Hobbitunk is derekasan bizonyítja, hogy a gyűrűs küldetést se véletlenül sikerült teljesítenie annak idején. 

Odor Emília
2006.05.18