Életműnek pár jelenet sovány. Azon, hogy egy sikeres film második része szar, nem csodálkozom, kevés kivétel erősíti ezt a szabályt. Ezt a mozit viszont valószínűleg kizárólag a Bárányok hallgatnak Oscaros sikere, és az emiatt remélhető bevétel mozgatta, vagy hozta létre, egyáltalán. A történet szerint a „világ legrémesebb gonosztevője”, Hannibal Lecter megszökött, és Firenzében éli a jómódúak boldog életét, mint főállású szépérzékű. Néha megeszik egy embert, bort iszik rá, és filozofálgat, ennyi. Egyik korábbi, életben maradt, ám világcsúfosan elmaszkírozott áldozata, a gyakorlatilag emberi roncsként vegetáló milliomos, Mason Verger bosszúra éhesen kutatja a vérszomjas doktort.  

Elintézi, hogy - az egy tanú felbukkanását követően ismét lámpafénybe került - Lecter ügyével az a Clarice Starling ügynök foglalkozzon, aki egyedüliként Amerikába tudja csalogatni a rejtélyesen eltűnt doktort. Mivel a művelt gonosztevő fordított módon pozitív főhősként tengeti karakterét, sejtelmesen nyitva hagyom a kérdést, sikerül-e elfogni őt, de nem. Sajnos a film semmilyen kritériumnak nem felel meg, thrillernek kevés belé a lélek, a horror filmszakmai követelményei hiányoznak, kriminek meg egyszerűen bugyuta hülyeség. Hopkinsnak viszont jól áll a filozofikusan ábrándozó, gonosz nézésű öreg, de Garyt sajnos már nem lehet felismerni a maszk miatt, Liottára meg nem is emlékszem. Csak azoknak ajánlom, akik neve senki.