1936-ban járunk, Karinthy – aki szűnni nem akaró hallucinációi, fejfájása és látászavara miatt orvoshoz fordul – már pontosan sejti, hogy koponyáján belül valami egészen groteszk és önpusztító sejtlázadás zajlik. A tünetcsoport egyértelműen agydaganatra utal, amit a behatóbb orvosi vizsgálat alá is támaszt. Fura utazás veszi kezdetét írói fejen kívül és belül, megkapó hitelességgel rekonstruálva az események sorát. Egy méltán híres stockholmi sebész vállalja a műtétet, aki pusztán helyi érzéstelenítéssel operálja ki a géniuszi agy tövében megbúvó komisz daganatot. A beavatkozás minden percében eszméleténél levő Karinthy elképesztően szenvtelen stílusban, és tragikuma ellenére meglehetősen humoros sziporkákkal tűzdelve meséli a hátborzongató részleteket, csak úgy, mint az utazás körülményeit, vagy a barátok, családtagok, ismerősök reakcióit. De nem csupán a személyes tapasztalatok pőre képét kapjuk, hanem hiteles korrajzot, az eszmélet és önkívület birodalmában folytatott kalandozások hihetetlen történetét, és a beteg körül feltűnő-eltűnő alakok elbűvölően emberi portréit is. Továbbá magának az írónak a portréját, aki a természetet megrendszabályozó tudományba vetett hitével és humanista lelkesedésével a végsőkig kitartott anélkül, hogy csak egy töredékpillanatra is elveszítette volna életigenlését.

A szikár, szinte hangsúly nélküli tudatfolyam-monológok előadására elképzelni sem lehet megfelelőbb alanyt Latinovitsnál, és bár Révész mozija több szempontból is telitalálat, de elvitathatatlan érdemei közül kétségkívül a benne megelevenedő Karinthy-figura zsenialitása emelte mozgóképes csúcsokra.