Palimadár
Bird on a Wire, Amerikai akció-vígjáték, 106 perc, 1990
Ez még Mel humorosan kalandos korszakából származik, és ahhoz mérten jó, legalábbis, ha figyelembe vesszük a környezeti tényezőket is, mint például a 80-as évek éppenhogy csak gyengülő szelét, valamint a nem éppen ötletrohamos pillanatban születetett történetet.

Viszont a szereplők tényleg viccesek, hiszen itt van Goldie, meg Carradine is, akik már megjelenésükben hordozzák a vígságot. Marianne Graves, a gyönyörű (?) ügyvédnő nem hisz a szemének, amikor meglátja régi ismerősét, Rick Jarmint, aki benzinkutasként tengeti az életét, mióta kilépett a Tanúvédelmi Programból. Mert Rick az ilyen huncutul vagány, kedves gyerek. Rick tehát az elmúlt tizenöt évben többször cserélt nevet, hogy eltűnjön üldözői, - és talán az ügyvédnő - elől.

Marianne azonban felismeri a férfit, hiába tagadja Rick meggyőzően, hogy valaha is látta volna. Mariannának szép emlékei lehetnek, ugyanis éjjel újra megjelenik a benzinkútnál, és megmenti Rick-et az üldözőitől. Na, ekkorra már kiderül, hogy egykor Rick volt a csinos nő szeretője, és szó nélkül lelépett, mert csak ezt a megoldást ismeri. Ezután jönnek a kalandok, humorok, és persze a szerelem.  

háopépé
2007.07.13