Férjhez mész - Mert azt mondtam
Because I Said So, 2007 Színes, feliratos amerikai romantikus komédia, 102 perc
A Vonzások és állatságok és a 40 nap és 40 éjszaka után Michael Lehmann rendező ismét a párkeresés nehézségeiről és a párkapcsolati problémákról forgatott filmet, de most inkább a csajos vonalra ment rá.

A kissé körülményes című Férjhez mész - Mert azt mondtamban annyi a női figura, hogy annál többet kívánni sem lehetne, hiszen az aktuális nyári üdítő romkom egy idősödő édesanya (Diane Keaton) és három felnőtt lányának (Mandy Moore, Lauren Graham, Piper Perabo) vidám története. A sok-sok hölgyből főhősnek időközben azonban csak kettő marad, így lesz a film erőszakos, mindentudó mama és legkisebb, eddig pártában maradt lánya komédiája. Daphnénak ugyanis az a remek ötlete támad, hogy egy netes társkereső segítségével keresi meg az édes kis Milly számára a nagy őt... 

A témába vágó, kifejezetten kacagtató poénok mellé sajnos néhány meglehetősen abszurd elem is került (teljesen érthetetlen és bevezetetlen például, ahogy az orgazmustéma egyszer csak előkerül a kanapén anya és lánya közt, ahogy a fináléban egymással smároló öreglányoknak is inkább egy disznó Adam Sandler-vígjátékban, az alkalmankénti dalra fakadásnak pedig sokkal inkább egy vállalt musicalben lenne a helyük), Diane Keatonnal azonban nagyon melléfogni nem lehet. Sőt aki kicsit nosztalgiázni akar, annak arra is lesz lehetősége: Keaton ugyanazt a túlmozgásos, izgága, érzékeny figurát hozza, mint már az Annie Hallban is (az alkotók egy apró utalást is elrejtettek a filmben erre vonatkozóan) - vegyítve a magára maradt feleség és egyedülálló anya alakjával az Elvált Nők Klubjából. 

fürkész
2007.07.25