Bakkermann
Bakkermann, 2007 Színes, magyar vígjáték, 82 perc
Az egykori újmagyarsiralmi filmnyelvújító (Vattatyúk, A Kiss Vakond) méretes sasszékkal araszol a kommersz felé. Szőke András kistérségi katasztrófafilmje nem teljes badarság, inkább némi badárság jókora adag obszcenitással fűszerezve.

A dokumentarista riportjátékfilm és a hazai abszurdrealista dráma műfajának koronázatlan királya rövidebben így írható le: megszállott mozgóképzelgő. Szőke András és alkalmi tettestársai a kilencvenes évek eleje óta tartanak görbe tükröt a magyar történelem és valóság, de legfőképp önnön légypiszoknyi létezésük elé, bemutatva, hogy ebben a világban semmi sem egyértelmű, és nem mindig annak van értelme, ami józan ésszel vizsgálva értelmesnek hat. Mondhatnánk azt is, hogy Szőke a csattanó maszlag kifőtt levébe mártott magyar Lynch, ha nem mutatkoznának annak jelei, hogy a színész-író-rendező kifejezetten hajlamos a pojácaságra és a kereskedelmi tévés tudatalatti kiszolgálására, ami ugyebár nem túl hízelgő egy öntörvényű majdnem zsenire nézve. Legfrissebb munkája, a Bakkermann is magán viseli a hónaljmirigy-illatú olcsó elhülyülés jegyeit, hiszen a főhős pék lakóhelyének jó eltalált környezetrajza sokszor dülöngélős-hadarós poénokkal és tévés sztárokkal van színesítve, mintha az alkotók nem bíztak volna a falu és a történet erejében. 

A világ legnagyobb kenyerét megfelelő kemence nélkül megsütni legalább olyan nehéz, mint különösebb koncepció nélkül filmet forgatni - még szerencse, hogy az egész katyvaszból kiragyog Kerekes Vica, aki Gubík Ági után idén a második felvidéki istennő a hazai vásznakon. 

csmozi
2008.04.09