Hotel Menthol a Kvártélyházban
Zalaegerszeg, Kvártélyház, 2012. augusztus 28. 20:30
A teátrum nemrégiben megújult: sikerült közös megyei és városi támogatással néhány fejlesztést megvalósítani, így például a színészek korszerűbb színpadon játszhatnak.

A nyári szezonban főleg saját gyártású darabokat láthat a közönség, hiszen leginkább erre van igény.

Júniustól szeptemberig öt különböző előadást – Vajda–Fábri: Anconai szerelmesek, Fenyő–Novai: Hotel Menthol, Marie Jones: Kövek a zsebben, Presser–Sztevanovity–Horváth: A padlás, Caveman/Ősember – illetve a IX. Nemzetközi Folklórgálát és a Helikon Táncklub estjét kaphatjuk a kellemes helyszínen.

A padlás már tavaly is nagy sikert aratott, 2009 új produkciója a Hotel Menthol. A kétrészes musicalt a Kvártélyház igazgatója, Tompagábor Kornél rendezi. Az előadás július 17-től már szerepel a repertoárban, sikere miatt érdemes időben jegyet váltani az esti programra! 

Ki ne emlékezne a ’80-as évek legendás Hungária együttesére, házibuli-hangulatot teremtő, életvidám rock and roll dalaikra, és a Hotel Menthol című lemezre? A legenda most életre kel, az álom valósággá válik: ezúttal semmi más nem számít, csak a jókedv, a szerelem, a zene, a rocky, a rumba, a csacsacsa, a twist, a csinos lányok, a remek ritmusok, a pepita napszemüveg, a hajlakk és a rágógumi. 

gomba
2009.07.29