A fa
The Tree, 2010 Színes, feliratos francia–ausztrál dráma, 100 perc
Vannak jó filmek, és vannak szépek, a különben francia Julie Bertucelli ausztrál munkája viszont inkább gyönyörű, kockáról kockára és úgy egészében is.

A címbéli fa egy hatalmas, szétágazó, őserőt sugárzó fügefa – úgy tűnik, Ausztráliában ez a fajta jóval nagyobbra nő, mint felénk –, amelynek tövében éldegél egyszerűen, de boldogan az O’Neil család. Úgy a film első pár percéig tart ez az idill, mert a férj/apa váratlanul meghal, pont a fa alatt, felesége, Dawn pedig magára marad négy különböző korú, nemű és egyéniségű gyermekével. A keservesen megélt gyászból aztán egy új kapcsolat ígér kiutat a fiatal asszonynak, de a gigászi fa, a család büszkesége és egyfajta támasza lassan kezd ellene fordulni, gyökereivel szétfeszítve a ház alapjait, csőrendszerét és víztározóját, miközben a legkisebb lány egyre inkább azt hiszi, hogy a hatalmas ágak között apja szelleme él tovább.

Ez így akár egy átlagos Stephen King-regényadaptáció rövid szinopszisa is lehetne, de A fa ízig-vérig művészfilm – ezúttal a szó jó értelmében. Julie Bertucelli (Mióta Otár elment) lassan, de magabiztosan bontja ki történetét, mely során egyszerre épít a csodás ausztrál tájra és színészei kimagasló alakítására. Szegény Charlotte Gainsbourgra az Antikrisztus után most is gyászoló szerep jutott, de ezúttal is remekül oldja meg nehéz feladatát, de aki igazán csilloghat, az a fiatal Morgana Davies, az elmúlt évek talán legjobb gyerekszínésze.

Vízer
2011.02.04