Az adósság
The Debt, 2010 Színes, feliratos amerikai thriller, 114 perc
Rachel Singer (Helen Mirren), az egykori Moszad ügynök életéből könyv készült. A lánya által írott biográfia ünnepélyes bemutatóján tiszteletét teszi Rachel volt férje, Stephan (Tom Wilkinson) is, a regény által felelevenített akció...

...másik főszereplője. David, a híressé lett küldetés harmadik résztvevője már nem lehet jelen az eseményen: néhány nappal korábban véget vetett életének. A könyv, a Stephannal való találkozás, David halálának híre és az egykori megbízás lezáratlanságának ténye felszakítja Rachel gyógyulni nem akaró sebeit, s – velünk, nézőkkel együtt – újraéli hármuk történetét.

Kelet-Németországban járunk, 1965 telén. A Moszad utasítására három izraeli fiatal egy a birkenaui haláltáborban brutális orvosi kísérleteket végző háborús bűnös felkutatásán dolgozik. A feladatuk, hogy Vogelt élve juttassák Izraelbe, ahol majd bíróság előtt kell felelnie tetteiért. A küldetést nem várt akadályok nehezítik, a kétségbeejtő helyzetben pedig szerelem szövődik Rachel (Jessica Chastain) és David (Sam Worthington) között…  

John Madden (Szerelmes Shakespeare, Corelli kapitány mandolinja) kapta a lehetőséget, hogy a 2007-es, azonos című izraeli drámát hollywoodizálja. Az adósság nem aknázza ki maradéktalanul az idősíkváltásokban és az emlékezet szubjektív voltában rejlő lehetőségeket, mint tette azt legutóbb a hasonló hangvételű A mások élete, a Szemekbe zárt titkok vagy a Felperzselt föld. Feszes dramaturgiája, a magával ragadó szerelmi szál és színészei remek alakításai azonban az emlékezetes darabok közé emelik a Budapesten forgott mozit. 

zsinora
2011.11.16