Sínjárók

A dolog pikantériája, hogy a Sínjárók nem ‘56-ban, nem ‘89-ben, de nem is napjainkban játszódik, hanem a taxis sztrájk idején, amikor a demokratikus működés kialakulásának feltételei adottak voltak, de az átkosban ejtett sebek még meg sem kezdték a begyógyulást. 
 
Olyannyira nem, hogy a művészember, Ádám (Gáspár Tibor) évtizedek óta egy házban, de külön lakrészben él feleségével, Évával (Kubik Anna), mert nem tudta megbocsátani az asszonynak a forradalom leverése utáni tetteit. Hősünk lobbanékony, igazságszerető férfi, a forradalom örök zászlóvivője, aki - népszerű szóhasználattal élve - nem hajlandó megbocsátani a gyilkosoknak. Feleségének azonban igen, és erről szól a film is: egy csinos riporternő, Gerda (Parti Nóra) érkezése megbolygatja a férfi lelki világát, és a fiatal hölgy segítségével sikerül annyira kitárulkoznia, hogy a nézők megismerjék, ő pedig könnyebben feldolgozza múltját. 
 
Nem titok, hogy - a forgatás befejezése előtt elhunyt - Jeli Ferenc filmje sajátos, úgynevezett nemzeti szemszögből ábrázolja az eseményeket, és mutatja be azt a múlt és jelen közötti egyensúlykeresést, mely nemzedéke sajátja, és melyet filmjében a sínjárás, a vonatsíneken való balanszírozás jelképez.