Tideland

Főhőse egy kislány, akinek mindkét szülője kemény narkós. Anyja ennek következtében a film legelején meg is hal, így Jeliza-Rose és apja útra kelnek a férfi felmenőinek vidéki házába. Ezzel pedig a film mind távolabb kerül a realitástól. Lassanként rá kell jönnünk, hogy Gilliam műve nem is annyira valós helyszíneken, mint inkább a kislány zavart tudatában, pontosabban tudatalattijában játszódik. 
 
Szépen jelzi mindezt a Tideland formavilága is: a vidéki színhelyen valószínűtlenül sárga búzamezők közt járunk, a Jeliza-Rose levágott Barbie-fejeihez kapcsolódó vizuális trükkök pedig a Monty Python morbid animációs betéteit idézik. Ehhez idomul a színészi játék is: míg a kislányt megformáló Jodelle Ferland igazi komédiás, és nagy kedvvel adja elő a drámakirálynőt, addig a Dellt játszó Janet McTeer alakítása irreális, túlzó, szinte a mesebeli gonosz boszorkát idézi. 
 
A Tideland ezenkívül kész csemege azok számára, akik szeretnek különböző utalásokat vadászni a filmekben. Gilliam elég egyértelműen idézi meg az Alice Csodaországban meséjét, az elhagyatott ház és a mumifikálás motívuma pedig a Psychóra utal. A film ugyanakkor dúskál az önidézetekben is (A Halászkirálytól a Félelem és reszketés...-ig). Fontos különbség azonban, hogy a rendező korábbi műveiben mindig megjelent a hétköznapi világ is, azaz volt összehasonlítási alapunk, ami itt teljesen hiányzik - és ettől csak még betegebb lesz az egész.