Ízlések és pofonok

Kate (Zeta-Jones) sebészi pontossággal süt-főz, és erélyes katonatisztként irányítja egy elegáns manhattani étterem konyháját - vagyis rögtön látni rajta, hogy nincs érzelmi élete, és inkább szakács, mint nő. Ám minden megváltozik, amikor kénytelen befogadni húga árván maradt kislányát, Zoe-t, illetve megosztania a konyhát egy bohém séfhelyettessel. Mert míg Kate az elegánsan kimért francia konyha híve, addig Nick (Aaron Eckhart) az olasz ételekre esküszik, és ezt életvitele is hűen tükrözi: folyton énekel, táncol és flörtöl, és nem hajlandó komolyan venni magát. Ki hinné, de a szakmai és személyes ellentétek ezúttal is vonzzák egymást, ráadásul úgy, hogy a műsoridőt kitöltő bonyodalmak ne vesszenek el. 
 
A csakis szakmájának élő mesterszakácsnő történetét már láthattuk német verzióban, Bella Martha címen, most pedig megkaptuk az amerikai remake-et húzónevekkel - igaz, az eredetit jegyző Sandra Nettelbeck is bedolgozott társ-forgatókönyvíróként, nyilván ő hozta magával Paolo Conte zenéjét is. Az újragyártás precíz és zökkenőmentes, Mrs. Zeta-Jones néha egészen jó, de a kis Abigail Breslin (A család kicsi kincse) így is sokszor lejátssza. Egyedül Aaron Eckhart lóg ki picit: bár a legjobb amerikai színészek közé tartozik, lássuk be, a mediterrán életérzés nagyjából annyira jellemző rá, mint mondjuk Dolph Lundgrenre.