Nyugalom

est.hu:
7/10
|
olvasói
7/10 (73)
Bartis Attila azonos című regényéből a filmrendezés terepére kalandozó Alföldi Róbert rendezett drámát. A színházrendező-színész vállalkozása főként azért zárulhatott sikerrel, mert a történet nagyrészt már eleve a színészkedésről és a teatralitásról szól.
Továbbra is rendületlenül hiszek abban, hogy a filmrendezés önálló szakma, sajátos képességeket és ismereteket kívánó művészi tevékenység, vagyis attól, hogy valaki sokat szerepelt a kamera előtt, illetve sokat rendezett színészeket színpadon, még nem lesz szükségszerűen jó filmrendező. Alföldi Róbert alapvetően színházi ember, rendezőként sokat képes kihozni a színészekből, ami filmen nézve talán kicsit túl sok is, hiszen itt az arcok, a gesztusok hatalmasra nagyítva látszanak a vásznon. Bartis Attila történetében azonban (mondhatni szerencsére) egy olyan figura áll a drámai események centrumában, aki egyszerre bukott színésznő és zsarnoki anya (Udvaros Dorottya alakítása), vagyis köré végletes és teatralitásban sem szűkölködő ödipális tragédia kerekíthető. Egy eltűnt apa, egy eltűnt nővér és a világtól elzárkózott, elnyomó anya árnyékában próbálja a történet valódi főszereplője, a lelki szenvedéseit irodalommá formálni próbáló fiú (Makranczi Zalán) megőrizni ép elméjét. 
 
Képes lehet-e az anya és a fiú betegesen zárt kapcsolatát fellazítani egy fiatal nő érkezése? 
 
Miközben a fiú drámai kitörési kísérleteit látjuk, a rejtélyes múltról is egyre többet tudunk meg. Vagyis van itt dráma és izgalom, nem is kevés, amiért mindenképpen érdemes ellátogatni a moziba. 
Odor Emília
2008.02.13
|
magyar filmdráma, 115 perc, 2007
Egy fiatalember tipródása egy elvesztett apa és egy kemény anya között. Bartis Attila regényét a multitálentum Alföldi Róbert vitte vászonra.
Forgalmazza: HungaroTop
Bemutató: 2008. február 21.
(7 kép)


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
20:55
Charleston
román film, 2017
21:00
Kémek között
olasz-francia-spanyol krimi, 2004
21:00
Jackie Chan: Új csapás
amerikai akcióvígjáték, 2000
21:00
Halálos fegyver
amerikai akcióvígjáték, 1987
21:00
A végső állomás
amerikai horror, 2009
Már a lelőhelyeken az új Pesti Est! Fotózkodj vele ha látod, használd a #pestiestles hashtaget, és mi belépőkkel ajándékozunk meg! #jatek #hashtagjáték #nyeremenyjatek #kulturalisjatek
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.