Szerelem utolsó vérig

olvasói
5/10 (5)
Tizenhárom év után folytatódik és trilógiává kerekedik a nyolcvanas évek magyar kultuszfilmsorozata: a Szerelem első, illetve második vérig hányatott sorsú szerelmespárja felnőttkori kalandjainak lehetünk tanúi, miközben a körülöttük időközben gyökeresen megváltozott világ szórakoztató és szórakoztatóipari jelenségein is szórakozhatunk.


Füge (Bery Ary), a botcsinálta hősszerelmes immár harminc fölött jár, és szegedi gyökereitől elszakadva egy pesti gengszter, becsületes nevén Dandy (Kamarás Iván) unott ügyintézője. Van aktuális nője is, Nina, a modell, és egy öntudatlan félrelépéséből származó kislánya, Fanny, akinek alaposan felvágták a nyelvét. Ágota (Szilágyi Mariann) eközben Torinóban él, egy rendőrnyomozó felesége és két gyermek anyja. Ahhoz, hogy e messzire szaladt szálak újra összefussanak, nem kell más, mint egy jó kis bűnügy, ami a délmagyar metropoliszban fergeteges fogócskában teljesedik ki. Az olasz felügyelő egy gyilkossági ügyben nyomoz, amelynek szálai Szegedre vezetnek, ahol a kedélyes rokon, a helyi szuperzsaru (Kovács Lajos) maga veszi kétbalkezébe az ügyet. Ágota titkon követi férjét, de váratlanul Fügébe botlik, aki épp Dandy egyik bizniszét igyekszik egyengetni. Innentől kezdve aztán jön minden, ami jó: autós üldözés és kocsmai, azaz nightclubi bunyó, mobiltelefonok, táska pénz és divatbemutató, szerelem és dráma - Jászai Joli néninek pedig Uhrin Benedek énekel.


Dobray Györgynek annak idején sikerült egy generációt célba találnia két jól irányzott filmjével, és hogy erre ismét sor kerüljön, a magyar népszerű film gazdag kincsestárát vonultatja fel: nagyszerű színészek, mellettük jó pár kultikus arcél, külföldi forgatás, a krimi és a vígjáték jól ismert poénjai, korunk tipikus jelenségei pedig mulattatóan karikaturisztikus fénybe kerülnek.
nelson
2002.03.21
|
magyar-olasz krimi, 93 perc, 2002
Szerelem, maffiaharc, és néhány régi ismerős. Dobray György több mint tíz év után újra Fügét mutat a nézőknek...
Rendező:

Dobray György

Színész:

Berencsi Attila
(Füge)

Szilágyi Marianna
(Ágota)

Molnár Juli
(Nina)

Kamarás Iván
(Dandy)

Kovács Lajos
(Lajos bá)

Kállay Ilona
(Ágota anyja)

(6 kép)


Film premierek

Mancs őrjárat

amerikai-kanadai animációs film, 69 perc, 2019

Út a királyi operába

angol-kubai-német-spanyol életrajzi dráma, 115 perc, 2018

Családi vakáció - Irány Ibiza!

belga-francia vígjáték, 87 perc, 2018

Aki bújt

amerikai horror, 95 perc, 2019

A bűn királynői

amerikai akcióthriller, 102 perc, 2019
Játék
A szürrealista mozgalom legismertebb alkotóinak munkáival találkozhatunk a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán
Filmek a TV-ben
18:10
Szívhangok
német romantikus vígjáték, 2013
18:30
Az utolsó akcióhős
amerikai akcióvígjáték, 1993
18:55
Amra és a második házasság
szaúd-arábiai vígjáték, 2018
19:00
A hazafi
amerikai akciófilm, 1998
19:05
Ház az utca végén
amerikai horror, 2012
Mozik is vetítik a legújabb Mancs őrjárat epizódokat, irány a #matinévetítések! Még vakáció van! @bigbangmedia #mancsőrjárat #mancsőrjáratmoziban #pawpatrolincinemas
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.