Abszolút kezdők

est.hu:
7/10
|
olvasói
(0)
Ami a musicalhez fűződő viszonyomat illeti, a távirányító használatához bőven elegendő indoknak bizonyul, ha valami monumentális muzsikaszó felcsendülését követően egy szereplő mély levegőt vesz. Ellenben ezt a filmet valami bizarr okból kifolyólag nemhogy végignéznem sikerült, de titokban még némi jóleső elégedettséggel is eltöltött.
1958-ban, Londonban járunk. Colin, a tehetséges fényképész beleszeret Suzette-be, a modellkarrierről álmodozó fodrászlányba. Kapcsolatuk állandó veszekedésekből, szakításokból és kibékülésekből áll. Egy nap a nő környezetében feltűnik egy jóképű divattervező. Míg Suzette a férfiban a nagy esélyt látja az álomkarrier megkezdésében, addig Colin számára ez a fordulat a szerelme elvesztését jelenti.   
Az Abszolút kezdők voltaképpen felfogható a Molin Rouge elődjének is, ám a merő giccs helyett a Terry Gilliam által fémjelzett szürrealizmus uralja a filmet, melyben David Bowie és Sade egyaránt emlékezeteset alakít. 
kirsch
2009.07.28
|
Absolute Beginners
angol musical, 108 perc, 1986
Rendező:

Julien Temple

(4 kép)


Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
Játék
November 3. és 5. között az Európai Parlament idén is az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatja be az Lux-díjra jelölt, döntős filmeket.
Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.