A zsaruk becsülete

est.hu:
6/10
|
olvasói
8/10 (35)
Számos oka van annak, hogy nálunk nem becsülik sokra a rendőröket, de az amerikai zsarufilmek elképesztő mennyisége okán muszáj azt hinnem, hogy arrafelé biztosan volt egy pont, amikor nagy dolog lehetett egyenruhát hordani, és ebből kapunk most egy kis ízelítőt.
 Itt mindenki zsaru: a jófiúk is, a rosszfiúk is, mindegyikük családja és sógora is az, sőt az áldozatok és hovatovább a spiclik is rendőrök, és csak picit segít a kavarodásban, hogy nem mindig hordanak egyenruhát. Ami azt illeti, hőseink egy régi New York-i rendőrdinasztia tagjai, ki-ki a személyiségéhez és korához illő beosztásban, így nem csoda, hogy az összetartás külön hangsúlyt kap.
 
Ám amikor négy rendőrt gyanús körülmények között szitává lőnek egy drogdíler lakásán, a sokszor emlegetett lojalitás kezd új értelmet kapni. Az apa eleve egy volt főkapitány, az egyik fiú az ügy megoldásával megbízott különítménynek dolgozik, a másik a meggyilkoltak felettese, sógoruk pedig, aki szintén az áldozatokkal szolgált, azon igyekszik, hogy elhallgattassa a dílert, akinek sikerült kereket oldania, és túl sokat tud. Ez elsőre tűnhet kuszának és izgalmasnak is, különösen, hogy a jó zsarut Edward Norton, a rosszat pedig Colin Farrell alakítja, de valahogy a mundér becsülete mentén minden félrecsúszik. Gavin O’Connor, akinek feltehetőleg a saját családjában is akadnak rendőrök, annyira szerette volna minél hitelesebben bemutatni a zsaruéletformát, annak minden bajtársiasságával és buktatójával - amihez ráadásul sikerült egy szirupos karácsonyi hátteret festenie -, hogy menet közben némileg elfeledkezett a történetről. 
 
 
 
Vízer
2008.12.05
|
Pride and Glory
amerikai akcióthriller, 130 perc, 2008
Családi szálakkal átszőtt korrupciós botrány a New York-i rendőrség állományában, avagy Hollywood legkeményebb fickói ismét fegyvert ragadnak.
Rendező:

Gavin O'Connor

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2008. december 11.
(13 kép)


Film premierek

Múlt karácsony

amerikai-angol romantikus vígjáték, 102 perc, 2019

Terra Willy

francia animációs film, 89 perc, 2019

Midway

amerikai-kínai háborús film, 138 perc, 2019

Kontroll nélkül

német filmdráma, 118 perc, 2019

Ella Fitzgerald: Just One of Those Things

amerikai-angol zenés dokumentumfilm, 90 perc, 2019

Álom doktor

amerikai horror, 150 perc, 2019

Szerelemre kattintva

belga-francia romantikus filmdráma, 101 perc, 2019
Játék
A Pixar Animation Studios büszkén mutatja be ezt az életre szóló kalandot!
Filmek a TV-ben
18:05
Thelma
norvég horror, 2017
18:40
Az emlékmás
amerikai-kanadai sci-fi, 2012
18:50
Haverok harca
amerikai vígjáték, 2018
18:50
Segítség, felnőttem!
amerikai kalandfilm, 1988
18:50
Úszó erőd
amerikai-francia akciófilm, 1992
Beyonce jazzre hangszerelve ma este! Finucci Bros és Radics Gigi kedvenc számaikat adaptálták jazzre. @gigiradics @finuccibros @budapestjazzclub #radicsgigi #beyonce #beyoncejazz #finuccibors #budapestjazzclub #budapestjazz #zeneajanlo #programajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.