Valkűr

 A Hitler ellen 1944 júniusában elkövetett merénylet majdnem egy évvel lerövidíthette volna a II. világháborút, százezrek életét mentve meg, de Claus von Stauffenberg és társai annyit azért elértek, hogy a későbbi generációk tagjai megbocsátóan azt mormolják: azért voltak rendes németek is. Bryan Singer (Közönséges bűnözők, Superman visszatér) szerencsére nem azon filózik, hogy mi lett volna, ha a terv sikerül, és nem tolja valaki fél méterrel arrébb a bombát rejtő aktatáskát, hanem az eleve kudarcra ítélt összeesküvés igazi buktatóira koncentrál. Bár Singer szerint von Stauffenberg maga volt a megtestesült tökély - a producerként is funkcionáló Cruise nyilván csak így vállalta a szerepet -, amivel a legtöbb történész vitatkozna, a lassan kibontakozó cselekmény azonban ragaszkodik a valósághoz, a sokszor hezitáló vagy a feladatra eleve alkalmatlan ellenállók és a könyörtelenül hatékony náci gépezet szembenállása pedig hálás alapanyag.
 
Vagyis a feszültség egy pillanatból sem hiányzik, a díszletekbe, horogkeresztekbe vagy fegyverekbe még a legelvetemültebb neonácik sem köthetnek bele, és Tom alakításával sincs gond - igaz, az egyenruha és a fél szem eleve fél siker számára. A történelem igazi iróniája azonban az, hogy pont a leendő merénylő munkája volt kidolgozni azt a hivatalos tervet, amely a Führer halála esetén lépett volna érvénybe - ez volt a Walkűr.