Papírrepülők

Szabó Simon, a Moszkva tér Rojálja („Ki a csöcs az a Nagy Imre?”) tudja, mi a pálya a mai Budapesten, hiszen lemezlovagként, rendezvényzsírozóként és amatőr filmesként látott már egyet s mást ebben a büdös nagy városban, ráadásul arról is van elképzelése, hogy hogyan lehetne mindezt bemutatni. A Papírrepülők rendhagyó módon úgy pörget végig bő fél tucat cselekményszálat, hogy azok nem találkoznak, csak szépen csordogálnak egymás mellett. Akad itt alkotói válságban szenvedő író, breakes csávók a Jászairól, Tilos-DJ-k, hangszerszállító kisiparosok, meleg lányok, bódult tinik és huszonéves félrelépők, akiknek két közös vonásuk van: Budapesten élnek, és szeretnének viszonylag boldogok lenni. Nem nagyon erőlködnek, inkább sodródnak kicsit, meg persze hajtogatják a magukét, miként az a film címéből és mottójából is kitűnik. 
 
A nem kissé mozgó kézikamera (Czomba Albert) sivár tájként mutatja be Budapestet, mintha egy távoli bolygó lenne, ahol - mint tudjuk - „élni nem rossz és nem jó”. De mindenképpen izgalmas, még ha az ember olyan apróságokon kénytelen is szöszölni, mint a létfenntartás, önkifejezés, szerelmeskedés és orális szex. Ami természetesen a kivilágított Budavári Palota előterében a legkellemesebb.