Marley meg én

A plakátok és az előzetes széttépett ruhákkal, megrágott bútorokkal és elszórt kutyakakival tarkított önfeledt bohóckodást ígér ugyan, egy rosszcsont kutyával és egy fotógén párral, de ez csak ámítás. A Marley meg én valójában komoly, tanulságos film, ahol az élet nagy kérdései merülnek fel, a fehér szőrgombócból neveletlen energiabombává cseperedő labrador pedig csak ürügy arra, hogy kifejtésre kerüljenek a valódi problémák, fontos döntések és meghozott áldozatok. Egy átlagos pár életébe nyerhetünk bepillantást, akik először a gyerekvállalás elodázásaként vesznek egy kutyát, majd csodálkozva nézik az eb által okozott károkat - bár kísérletet sem tesznek a nevelésére -, végül elmerülnek a munkában és a családalapítás nehézségeiben, hogy később csodálkozva vegyék észre, milyen döntéseket és áldozatokat hoztak.
 
Mindez hétköznapi történetnek hangzik, és az is, néha meglepően őszinte gondolatokkal és furcsa módon merész szürkeséggel, mivel nem kerülnek elő váratlan fordulatok és mindenki számára kényelmes megoldások. Ez nyilván azért is van, mert a film alapja egy önéletrajzi írás, vagyis a tények és az érzelmek adottak, bár a nagy álomgyári manipuláció mégsem marad el teljesen, hiszen van sok nevettetés, a szeretet megannyi formája, és vannak könnyes pillanatok is bőven - Jennifer és Owen azonban kifejezetten szimpatikus és megnyerően átlagos.