Ollókezű Edward

olvasói
8/10 (14)
Mint már egy előző ajánlóban utaltam rá, az Ollókezű Edward az egyik kedvenc filmem, úgyhogy tudom ajánlani. A szó szoros értelmében.


A filmet kedvenc alkotópárosom jegyzi; Tim Burton a rendezője, Johnny Depp pedig a főszereplője ennek a huszadik századi mesének.

A képi világ és persze a sztori is feltételez a nézőben egy nagy adag romantikát és egy kis elrugaszkodást a hétköznapi, szürke valóságtól. Bár ami a romantikát illeti, ez a jó értelemben vett romantika, hiszen egyáltalán nem csöpög a film az amerikai típusú, hollywoodi érzelmektől. És minket sem fog kitörni a frász, nem fogunk idegesen kutatni a távirányító után, hogy minél hamarabb átkapcsolhassunk egy jó kis véres akciófilmre. (Mindennapi romantikánkat add meg nekünk ma!)

Tim Burton mindig is félelmetesen nagy hatást ér el díszleteivel, mellyel a filmet kiszakítja a realitásból, megteremtve ezzel saját világát, amelyben aztán mindent lehet. Így van ez az Ollókezűnél is, mert egyébként meg mi az, hogy egy embernek ollók vannak a kezei helyén?! És a legfurcsább az, hogy ezt Tim Burtontől szinte teljesen természetesnek vesszük, nekem először fel sem tűnt, hogy ez mekkora baromság, csak amikor a film után elgondolkodtam az alaphelyzeten.

A sztoriról nem írok, mivel nem akarom lelőni a poént, a lényeg az, hogy egy ollókezű teremtmény megpróbál beilleszkedni a „normális” emberek világába, aztán kiderül, hogy nem is normális ez a világ. Az érzelmek tekintetében pedig- rá kell jönnünk - ő a normális.

Johnny Depp jutalomjátéka, mindent vivő mimika.


bj
2005.07.12
|
Edward Scissorhands
amerikai filmdráma, 105 perc, 1990
Egy jámbor ollókezű fiatalember megpróbál beilleszkedni a kertvárosi egyenvilágba, de az előítéletek ellen esély sincsen. Tim Burton brutálisan szép meséje.
Rendező:

Tim Burton

Műsoron a TV-ben

Paramount Channel
 2020.03.02., hétfő, 11:45

Linkek

(4 kép)


Filmek a TV-ben
H
24
K
25
Sze
26
Cs
27
P
28
18:15
Kókusz Kokó, a kis sárkány
német animációs film, 2014
18:25
A mennyek fegyvere
dél-koreai történelmi dráma, 2008
18:25
Vaiana
amerikai animációs kalandvígjáték, 2016
18:25
Delfines kaland
amerikai kalandfilm, 2011
18:25
Éjféli futó
svájci film, 2018
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
24
K
25
Sze
26
Cs
27
P
28
10:00
Noddy kalandjai Játékvárosban
I. évad, 18. rész
10:00
A Tom és Jerry-show
2014, III. évad, 192. rész: Kakukkos óra
10:00
SpongyaBob KockaNadrág
VII. évad, 135. rész: A gonoszok klubja
10:00
Dínó vonat
amerikai-angol animációs sorozat, 25. rész
10:05
A Lármás család
III. évad, 301. rész: Családi nyargalás
Játék
Mi van a bőrünk alatt? A kiállítás célja, hogy részletesen bemutassa testünk felépítését.
Emese Kiss// Weronika Gesicka (Budapest FotóFesztivál) #art #pestiest http://est.hu/cikk/133882/budapest_fotofesztival_negyedszer
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.