Becstelen brigantyk

est.hu:
8/10
|
olvasói
8/10 (153)
Számos B filmes műfaj feltámasztása után Quentin Tarantino most olyan területen kalandozik, ahol még több dramaturgiai petárdát és vérpatront durrogtathat: egyszerűen újragondolja a második világháborút.
A Becstelen brigantyik egy bugyuta olasz háborús filmből kölcsönözte alapötletét, mely szerint a náci megszállás alatt álló Franciaországban zsidó-amerikai katonák egy csoportja mélyen az ellenséges vonalak mögé hatol, és ott német katonákat skalpolgat. Tarantino a tőle elvárható agymenés segítségével rendesen felturbózta a cselekményt, és írt egy elég frappáns – és nem kevésbé lényeges – történetszálat, melynek főszereplője egy kis párizsi filmszínház, ahol egy német háborús propagandafilm bemutatója kapcsán mindenki összefut, aki számít: a Harmadik Birodalom vezetői, a náciskalpolók, a francia ellenállás és még sorolhatnánk.
 
 Nagyszabású filmhez van tehát szerencsénk, a spagettiwesternek és az amerikai háborús drámák keverékéhez, azzal a bájos plusz összetevővel, hogy itt a szereplők négy nyelven folytatnak hosszas és körülményes párbeszédeket, és Tarantino korábbi filmjeitől eltérően nem popkulturális utalásokat böfögnek egymás arcába, hanem súlyos szavak segítségével csűrik és csavarják a történéseket.
 
A Becstelen brigantyk maradéktalanul izgalmas és helyenként nagyon komolytalan nemzetközi vígdráma, a főszerepben egy harmatgyenge Brad Pitt-tel és számtalan kiváló európai pályatársával. És ami a lényeg: sok dumával és kevés, de nagyon sűrű akcióval. 
 
csmozi
2009.08.11
|
Inglourious Basterds
amerikai-német háborús film, 148 perc, 2009
Quentin bácsi háborús filmje cannes-i díjas SS-tiszttel, náciskalpolással és tengernyi kiváló párbeszéddel. Történelem-hamisítás mesterfokon!
Színész:

Brad Pitt
(Aldo Raine)

Diane Kruger
(Bridget von Hammersmark)

Christoph Waltz
(Hans Landa)

Til Schweiger
(Hugo Stiglitz)

Mélanie Laurent
(Shosanna)

Daniel Brühl
(Fredrick Zoller)

Eli Roth
(Donny Donowitz)

Michael Fassbender
(Archie Hicox)

Gedeon Burkhard
(Wilhelm Wicki)

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2009. augusztus 20.
(11 kép)


Film premierek

Világpolgárok

olasz vígjáték, 92 perc, 2019

Talpig fegyverben

angol-német-új-zélandi akcióvígjáték, 95 perc, 2019

Mint egy főnök

amerikai vígjáték, 83 perc, 2020

Előre

amerikai animációs film, 114 perc, 2020
Filmek a TV-ben
H
6
K
7
Sze
8
18:30
Deep Impact
amerikai akciófilm, 1998
18:40
Hellboy II. - Az Aranyhadsereg
amerikai fantasztikus akciófilm, 2008 (ism.)
18:45
Álomháború
amerikai akciófilm, 2011
18:45
Majd, ha fagy!
amerikai vígjáték, 1999
18:45
James Bond: Tűzgolyó
angol akciófilm, 1965
Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.