Köntörfalak

est.hu:
9/10
|
olvasói
8/10 (24)
Békásmegyer és Csillaghegy után a Tesó és a Kész cirkusz rendezője valahol a belvárosban, egy loftban gyűjt össze annyi figurát, amennyire egy történet elmeséléséhez szüksége van.
A korábbi lakótelepi és kertvárosi sokszereplős bonyodalmakhoz képest most három ember játssza be a rendhagyó teret, nagyobb intenzitással, mint Dyga Zsombor munkáiban valaha, hiszen a Köntörfalak egy vérbeli kamaradráma annak minden eszközével: lassan felszálló köddel, a cselekmény előrehaladtával egyre színesedő karakterekkel, titkokkal, csavarokkal és tűpontos színészvezetéssel.
 
A történet egy sikertelenségre ítélt éttermi randival kezdődik, mely a kölcsönös vonzalom hiánya ellenére – némi empátia és kíváncsiság hatására – Eszter (Tompos Kátya) lakásán folytatódik, ahol Zoli (Elek Ferenc) és a lány lassú ismerkedését az utóbbi bátyja, Gábor (Rába Roland) érkezése zavarja meg. Dyga korábbi filmjeiben életképekre, különcökre, a hazai pálya előnyére és egymásba gabalyodó cselekményszálakra épített, most azonban megelégszik három jól felvázolt karakterrel és egy nagyon pontos párbeszédekkel felépített történettel. A külvárosi színeket felváltja tehát a szavak és helyzetek ereje, így a rendező végre minden technikai tudását a pőre rejtély felfedésére irányíthatja, és – a magyar film világában ritka módon – sikerrel jár.
  
Bizony, a Köntörfalak egy falat kenyér azok számára, akik az amerikai független filmek keresetlen báját és izgalmát hiányolták a hazai termésből, jó majszolást hát hozzá! 
csmozi
2010.02.08
|
magyar filmdráma, 81 perc, 2009
Sikertelen vakrandira épülő kamaradráma a Tesók és a Kész cirkusz rendezőjétől.
Rendező:

Dyga Zsombor

Forgalmazza: Filmteam
Bemutató: 2010. február 11.
(6 kép)


Film premierek

Világpolgárok

olasz vígjáték, 92 perc, 2019

Talpig fegyverben

angol-német-új-zélandi akcióvígjáték, 95 perc, 2019

Mint egy főnök

amerikai vígjáték, 83 perc, 2020

Előre

amerikai animációs film, 114 perc, 2020
Filmek a TV-ben
18:10
Az utolsó szamuráj
amerikai-japán-új-zélandi történelmi dráma, 2003
18:10
Lopott szavak
amerikai romantikus dráma, 2012
18:15
Fedezd fel Forrestert
amerikai film, 2000
18:20
V mint vérbosszú
amerikai-német politikai thriller, 2005
18:35
2 órára Párizstól
francia vígjáték, 2018
Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.