Annie Hall

est.hu:
9/10
|
olvasói
9/10 (10)
Elvetemült rajongók és a könyörtelen kritikusok hangos egyetértésben ezt a filmet szavazták meg az isteni Woody eddigi legütősebb neurózis dömpingjének, ahol a sznobizmus, a civilizációs depresszió és a populáris kultúra megejtően facsarodik a tipikus szerelmi históriába.
Annie Hall igazán magával ragadó teremtés; nyíltszívű, kedves, vidéki lány, aki állandóan elkésik, és legszívesebben azonnal a napsütötte Kaliforniába költözne. Ezzel szemben Alvy Singer végletesen neurotikus, kétségbeejtően pesszimista, New York-imádó komikus, aki mindenben antiszemita összeesküvést vél felfedezni, elképesztően határozatlan és persze gyűlöli Kaliforniát. Sorsszerű tehát, hogy egymás mellett kötnek ki, mint ahogyan az is, hogy Alvy megijed a kapcsolattól, és szépen lassan ellökdösi maga mellől a lányt. És az is teljesen egyértelmű, hogy ezt később alaposan megbánja. Tökélyre fejlesztett analitikus módszerével próbálja helyrerakni fejében az emlékfoszlányokat, miközben végig ott szorongatja kezében azt a bizonyos görbe tükröt, amin keresztül bepillantást nyerhetünk a saját és rajongásig szeretett New York-ja életébe.
  
A karakterisztikus Woody-féle elbeszélő stílus innen szökkent szárba; a szabadon kezelt idő, önkényes előre-hátra ugrálás, a rohamszerűen feltörő önvallomások, kiszólásokkal tarkított intim vívódások sorozata és persze a tréfát nem ismerő kifinomult értelmiségi humor. 
 
Bár a rendező saját bevallása szerint még adós a világrengető nagy mesterművel, azért az Annie Hall méltán töltheti be ezt a szerepet az életműben. A 4 Oscar-os neurotikmozi ugyanis briliáns intellektussal és bájos eleganciával nevetteti ki velünk saját lesújtó esetlenségünket.  
 
 
 
macsek
2006.09.11
|
Annie Hall
amerikai filmszatíra, 93 perc, 1977
Neurotikus nőcsábász értelmiségi bolyong a New York-i dzsungelben. Az igazi nőt keresi a teniszpályán is. Csakhogy a nő a napfényes Kaliforniába vágyik.
Rendező:

Woody Allen

Színész:

Woody Allen
(Alvy)

Diane Keaton
(Annie Hall)

Tony Roberts
(Rob)

Carol Kane
(Allison)

Shelley Duvall
(Pam)

Christopher Walken
(Duane Hall)

Janet Margolin
(Robin)

Paul Simon
(Tony Lacey)

Colleen Dewhurst
(Hall mama)

(6 kép)


Filmek a TV-ben
18:10
Az utolsó szamuráj
amerikai-japán-új-zélandi történelmi dráma, 2003
18:10
Lopott szavak
amerikai romantikus dráma, 2012
18:15
Fedezd fel Forrestert
amerikai film, 2000
18:20
V mint vérbosszú
amerikai-német politikai thriller, 2005
18:35
2 órára Párizstól
francia vígjáték, 2018
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
12:20
Gumball csodálatos világa
2011, VI. évad, 1192. rész: A döntések
12:20
Bébi bolondos dallamok
II. évad, 513. rész
12:20
A Thunderman család
II. évad, 224. rész: Egydalos csapás
12:25
Dot
I. évad, 23. rész
12:29
Bébi bolondos dallamok
II. évad, 521. rész
Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.