Hova lettek Morganék?

est.hu:
3/10
|
olvasói
6/10 (43)
Ha van két igazán idegesítő színész ma Hollywoodban, akkor az Sarah Jessica Parker és Hugh Grant. Ennek fényében azt is mondhatjuk, hogy párosításuk egyfajta merész kísérlet a Halmozottan Eltúlzott Arcjáték kategóriában.
A szépfiúi szerepkörből lassan, de biztosan kiöregedő, kissé alkesz kinézetű Hugh Grant és Marc Lawrence rendező – a Két hét múlva örökké és a Zene és szöveg után – immár harmadszor teszik össze, amijük van, most is a romantikus vígjáték kategóriájában. A recept egyszerű: a szempilláit sűrűn rebegtető és sokat hebegő Grant kap maga mellé egy magabiztos – értsd: erős állcsontú – feleséget, hogy tudja, hol a helye. Csakhogy a menő manhattani pár házassága válságban van, és nem várt fordulattal a tanúvédelmi program részeként Wyomingban találják magukat. Nem túl megdöbbentő kijelenteni, de más itt az élet. Az emberek kockás ingben és nagy kalapban járnak, mind fegyver- és traktorbuzik, rodeóznak, és szombat esténként sortáncot járnak csípőre tett kézzel, mint egy rossz karikatúrában.
 
Az egymással is hadban álló, kellemetlenkedő városiak nehezen szoknak hozzá a vidéki aromákhoz, ami a helyzetkomikum kiaknázásának számos lehetőségét hordja magában, úgy, mint az elbaltázott favágás, a fejetlen fejés és a lábatlan lovaglás – hogy mi is viccelődjünk, ne csak az a jópofa Hugh! Mivel még a film elején jelzésszerűen felvillantott gyilkos is hamarosan felbukkan, a móka és kacagás mellé némi izgalom is jár. Sajnos hőseink olyan irritálóak, hogy ez esetben nem okoz különösebb problémát a rossz embernek szurkolni.
Vízer
2010.01.07
|
Did You Hear About the Morgans?
amerikai romantikus vígjáték, 103 perc, 2009
Egy elidegenedett New York-i házaspár egy tanúvédelmi program keretében vidéken kénytelen újrakezdeni a közös életet. SJP és Grant reflexből szórakoztat.
Rendező:

Marc Lawrence

Színész:

Sarah Jessica Parker
(Meryl Morgan)

Hugh Grant
(Paul Morgan)

Mary Steenburgen
(Emma Wheeler)

Elisabeth Moss
(Jackie Drake)

Vincenzo Amato
(Girard Rabelais)

Michael Kelly
(Vincent)

Seth Gilliam
(Lasky)

Sam Elliott
(Clay Wheeler)

Kim Shaw
(Kelly nővér)

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2010. január 14.
(5 kép)


Film premierek

Ugye boldog vagy?

német vígjáték, 80 perc, 2019

Jó srácok

amerikai vígjáték, 95 perc, 2019

Volt egyszer egy… Hollywood

amerikai szatíra, 161 perc, 2019
Játék
Világszínvonalú programok, nemzetközi hírű fellépők és csodálatos helyszínek!
Filmek a TV-ben
20:30
A robot és Frank
amerikai sci-fi vígjáték, 2012
20:30
Randiztam egy sztárral
amerikai zenés vígjáték, 2010
20:40
Fák jú, Tanár úr! 3.
német vígjáték, 2017
20:50
Kong: Koponya-sziget
amerikai akciófilm, 2017
21:00
Ízlésficam
amerikai vígjáték, 2006
Ma 15:00-től Zurgó együttes a Mesterségek Ünnepén, 21:00-től meg táncház velük! @mestersegekunnepe #mestersegekunnepe #zurgoegyuttes #programajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.