Igazából apa

est.hu:
6/10
|
olvasói
4/10 (25)
A Szinglik éjszakája Eger bemutatásával próbált meg harcolni a fővárosi vízfej túlsúlya ellen, a Géniusz, az alkimista Pécset népszerűsíti, ez az új romantikus vígjáték pedig Kecskeméten talált megfelelő számú helyi szponzort a forgatáshoz.
Történik ugyanis, hogy egy Ausztráliába szakadt magyar festő, L. Márk (Kaszás Géza) kissé csődbe megy, ezért visszatér szülővárosába, hogy felkapjon pár képet, melyet volt szerelménél hagyott. Csakhogy szerelme már nem él, a képek pedig a nő özvegye, a tehetős és befolyásos T. Bálint (Kamarás Iván) tulajdonában vannak, akinek esze ágában sincsen tárgyalni a visszaadásról. Időközben kiderül, hogy Márk nemcsak a képeit, de gyermekét is hátrahagyta – igaz, nem tudott róla –, így aztán feléled benne az apai ösztön, és Kecskeméten elszabadul a pokol: a kortárs magyar vígjátékok elkerülhetetlen komikus szereplői szépen befutkározzák a teret, s közben a cuki kis Kata (Varga Boglárka) csupán egy kis szeretetre vágyik, a látszólag háttérben lévő nők (Gryllus Dorka, Polyák Lilla, Takáts Andrea) pedig észrevétlenül átveszik az irányítást. Kaszásnak és Kamarásnak kétségtelenül jól áll a valós tét nélküli macsóskodás, a Cifra Palota pedig igazán megérdemelte már, hogy lefilmezzék.
 
Az Igazából apa minden kiszámítható mozzanata, sablonossága és ripacskodása ellenére kedvelhető film, hiszen nem vállal sokat, és azt is majdnem teljesíti. Egy működő filmiparban (lásd: Németország) hetente készülnek hasonló alkotások, hogy edzésben tartsák a technikai személyzetet és szegény színészeket. 
csmozi
2010.03.09
|
magyar romantikus vígjáték, 90 perc, 2010
Az elszegényedett magyar festő hazatér Ausztráliából, hogy fellelje régi képeit, ám meglepetésére egy lányra és egy riválisra talál.
Rendező:

Novák Emil

Színész:

Kaszás Géza
(Márk)

Scherer Péter
(Frankie)

Kamarás Iván
(Bálint)

Gryllus Dorka
(Éva)

Polyák Lilla
(Emma)

Rudolf Péter
(Bezzegh)

Hernádi Judit
(bírónő)

Kapócs Zsóka
(Liza)

Józsa Imre
(Szűcs)

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2010. március 18.
(13 kép)


Film premierek

Kópé

amerikai-kanadai animációs film, 87 perc, 2019

Downton Abbey

angol filmdráma, 122 perc, 2019

Curtiz - A magyar, aki felforgatta Hollywoodot

magyar életrajzi dráma, 98 perc, 2018

100 dolog

német vígjáték, 111 perc, 2018
Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Filmek a TV-ben
H
9
K
10
Sze
11
Cs
12
P
13
Szo
14
18:10
Venom
amerikai fantasztikus akciófilm, 2018
18:10
Pókember 3.
amerikai akciófilm, 2007
18:10
Ne hagyj nyomot!
amerikai film, 2018
18:15
Légy a pasim!
amerikai romantikus vígjáték, 2017
18:30
A randiguru
amerikai vígjáték, 2005
Ma még tart a Vegetáriánus Fesztivál előadásokkal, filmekkel, egészséggel és ételekkel. #vegetáriánusfesztivál #vegetarianus #joga #vegan #egeszseg #fenntarthatosag #programajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.