Visszatérés – Retrace

est.hu:
6/10
|
olvasói
4/10 (22)
Amíg vannak köztünk túlélők, addig a II. világháború borzalmai nemcsak intő történelmi példaként, absztrakt jelenségként, de kézzel fogható bizonyítékként is megjelennek. A Kossuth-díjas magyar filmrendező és forgatókönyvíró, Elek Judit új filmje remek illusztráció erre.
Történetünk a szeles svéd tengerparton kezdődik, ahol Katherine (a többnyire hasonlóan szomorú filmekben feltűnő Kathleen Gati) és családja apja porait szórják a szélbe, majd ez esemény okán autóval nekivágnak, hogy még – talán utolsó – látogatást tegyenek a nő szülőfalujában, valahol Erdélyben. Csakhogy 1980-ban járunk, a Ceausescu-diktatúra tetőfokán, ahogy azt a kis család már érkezésekor megtapasztalhatja, hisz mindenütt határőrök, rendőrök és besúgók figyelik minden mozdulatukat, az utakat pedig lezárják, mert híre kelt a diktátor közelgő látogatásának.
 
Erre készül az erdészként dolgozó, már rég megkeseredett Sándor is – az ő dolga gondoskodni arról, hogy mindig nemes vad, például medve kerüljön a főfővadász puskája elé, még úgy is, hogy a díszes vendégnek a fenekét se kelljen felemelnie. Az csak a film vége felé derül ki, hogy a balladába illő erdésztörténet és a holokauszttúlélő, családja által is megcsalatott magyar emigráns sorsa hogyan és miként találkozik, eddig viszont részleteiben remek és nagyon személyes, egészében – nyilván költségvetési okok miatt is – viszont inkább tévédrámába illő kör- és korképet kapunk az akkori Erdélyről és Romániáról, illetve a mindenkori túlélők lelkiállapotáról.
Vízer
2011.02.09
|
Retrace
magyar-román filmdráma, 89 perc, 2010
Történet egy Svédországban élő, székely származású asszonyról, aki a Ceausescu-éra idején hazalátogat, de már semmi sem a régi.
rendező:

Elek Judit

Forgalmazza: Mozinet
Bemutató: 2011. február 17.
(10 kép)


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Játék
November 3. és 5. között az Európai Parlament idén is az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatja be az Lux-díjra jelölt, döntős filmeket.
Legnépszerűbb
Copyright © 2022 Minnetonka Lapkiadó Kft.