Biutiful

...ami miatt gyakran kerül összeütközésbe a törvénnyel), s ha mindez még nem lenne elég, a film elején egészségi állapotával kapcsolatban is kap egy borzalmas hírt.
 
Ahogy azt a sorscsapások halmozása is jelzi, a mexikói Alejandro González Iñárritu ismét kedvenc műfajában, a melodrámában alkotott. Ennyiben és a halál-, illetve a transzcendens-tematikával a Biutiful folytatása az eddigi alkotói életműnek, több vonásával azonban különbözik a korábbi munkáktól. Míg a 21 gramm és a Babel bántóan szentimentálisak voltak, gyakran a giccs határán egyensúlyoztak és elementáris hatásra törekedtek, addig a Biutiful inkább csendes és lassú, és a debütáló Korcs szerelmekhez visszanyúlva realista igénnyel készült. 
 
Csakhogy az eddigi módszerrel, a mozaikos, több szálon futó, majd egy pontban találkozó szerkezettel (vagy korábbi állandó írójával, Guillermo Arriagával) szakítva Iñárritu mintha elbizonytalanodott volna: a hitelesség már egyáltalán nem megy neki (az illegális bevándorlókhoz kapcsolódó jelenetek és mozzanatok semmitmondóak, érdektelenek vagy sematikusak), és a csaknem két és fél órás játékidő végére sem lesz világos, miért tartotta fontosnak a rendező elmesélni ezt a történetet.