Mocsokváros utcáin

...hogy Nick 18 éve nem látta Jonathant (akivel legszorosabb kapcsolatba addig azzal került, hogy megőrizte – nagyrészt a börtönből küldött – leveleit), így finoman szólva meglepődik. Ezután az apa ugyanolyan nyomtalanul eltűnik a fiú életéből, majd akkor bukkan fel ismét, amikor mint vendég megjelenik abban a hajléktalanszállóban, ahol Nick első komoly munkáját végzi.
 
Hősünket kellemetlenül érinti a dolog, eleinte mégis próbál segíteni – ám vannak emberek, akiken egyszerűen nem lehet, így egy idő után Nick nem is igazán akar; ráadásul eközben megvan a maga baja is. A saját maga is mind lejjebb csúszó fiú mégsem tudja kiverni a fejéből az apját, akit megvet, de akire mégis annyira hasonlít. 
 
Paul Weitz rendezett már egy remek adaptációt (Egy fiúról), amire most is – ezúttal Nick Flynn önéletrajzi regényét használva – tett egy igen jól sikerült kísérletet. A kissé folyamszerűen áradó, csapongó eredetit többé-kevésbé szilárdan összetartott keretbe tereli, miközben nagyszerű alakításra biztosít lehetőséget mind Robert De Niro, mind a vele abszolút egyenértékűen játszó Paul Dano számára. A hab a tortán pedig az a nem feltétlenül mindig helytálló, de igazán szívmelengető tanulság, hogy létezik újrakezdés – akár az emberi kapcsolatokat, akár egy ember életét tekintjük.